rmdsz 1
2024. május 07., kedd Gizella napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Kövér László: "számunkra létezik magyar kérdés"

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kövér László szerint az autonómiáért folytatott küzdelemhez az elszakított nemzetrészek politikai vezetőinek nagyobb támogatása is szükséges.


Az Országgyűlés elnöke vasárnap a Duna World Heti hírmondó című műsorában a kérdésre, hogy kinek mi a teendője az autonómiáért folytatott küzdelemben, arról beszélt: Orbán Viktor miniszterelnök nemrég nyilatkozatban tette világossá európai szintéren is, hogy "számunkra létezik magyar kérdés".

Vagyis az, hogy a Trianonban szétszakított magyar nemzetnek van jogosultsága arra: egyként élje az életét az Európai Unió keretein belül - mondta Kövér László, rámutatva arra, hogy az unió keretein belül léteznek különböző autonómiaformák, amelyek megadják a nemzeti önrendelkezés lehetőségét. Példaként említette a Finnországban élő svédeket, a Svédországban élő finneket, valamint a baszkokat és a katalánokat.

A házelnök kijelentette: ez önmagában deklaráció által nem fog megvalósulni. Csak azt jelezte a kormányfői kijelentés, hogy ezentúl a magyar kormány "nagyobb hangsúlyt szeretne ebbe fektetni a nemzetközi viszonyrendszerében". Kövér László szerint ehhez hátország kell, amely - mint mondta - nem mindössze abból áll, hogy az anyaország megfelelő gazdasági állapotban van-e, hanem abból is: az elszakított nemzetrészek politikai vezetői mennyire veszik komolyan ezt a stratégiai célt.

A mostani és a mindenkori magyar kormánynak, amelyek reményei szerint a célt folyamatosan napirenden tartják, nagyobb támogatást kellene kapniuk az erdélyi magyar közösség politikai vezetőitől és a többi nemzetrész politikai vezetőitől is - mondta a házelnök, hozzátéve: ahhoz, hogy ezt a segítséget megkapjuk, ezeknek a közösségeknek  saját vezetőiken kellene ezt számon kérni.

Csak működtetnünk kellene azt a demokráciát, amelyben 1990 óta részünk van - jelentette ki Kövér László, akivel az erdélyi Torockón a Duna Televízió Nonprofit Zrt. által létrehozott kulturális központ, a Duna-ház felavatása alkalmával készítettek interjút.

(hvg.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek