Lenyűgöző gazdagság a Műcsarnokban

Példamutatóan tisztességes, művelt és nyitott kultúrpolitikusai és arisztokratái voltak az első világháború előtti Magyarországnak, „őket is szerettem volna visszahozni a történelmi emlékezetbe, rehabilitálni az emléküket” – mondja a friss Heti Válaszban Sármány-Parsons Ilona, a Műcsarnok lenyűgözően gazdag jubileumi tárlatának kurátora.

Mostanában valahogy visszaosont a közbeszédbe Kákániának, ennek a rég megszűnt birodalomnak az emléke, ahogy közeledik a nagy összeomlás századik évfordulója. Ahogy belépünk a Műcsarnok első nagy kiállítási termébe, díszes aranyozott keretbe foglalt festménypáron üdvözli a látogatót Ferenc József és Erzsébet királyné, körülöttük az oldalfalakon a régi Magyarország kultúrpolitikusai és arisztokratái néznek le komoly tekintettel a sötét hátterű olajképekről.

A Műcsarnokban most egy olyan világba lépünk be, ami elsüllyedt az egykori Monarchiával együtt, aminek eredeti gazdagságát és sokrétűségét ma már csak szétszóródott, kisnemzetekre töredezett részeiből lehet rekonstruálni még a képzőművészetben is. Mindjárt szemben az egyik fő attrakció Munkácsy Krisztus Pilátus előttje, Hans Makart színpadias Nílusi vadászata a bécsi Belvederéből és Jan Matejko drámai Reytanja a varsói Királyi-palotából. A „három M”, egy magyar, egy osztrák és egy lengyel, akik annak idején az Osztrák-Magyar Monarchia képzőművészetétnek legismertebb képviselőiként lenyűgözték a nyugat-európai közönséget nagyméretű és látványos „szenzációképekkel”.

(valasz.hu)