Minden közalkalmazott bére 25 százalékkal nő 2018. január elsejétől – erről állapodott meg kedden Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter Viorel Ștefannal, a pénzügyi tárca vezetőjével. Ez azonban azt jelenti, hogy az oktatásban és az egészségügyben dolgozók fizetése is csak 25 százalékkal nő a korábban bejelentett 50 százalék helyett. Vasilescu tájékoztatása (...) olvasd tovább
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump azt is mondhatnánk, hogy „soron kívül” fogadja a román államfőt, Klaus Johannist, hiszen számos fontos ország vezetőjével még nem találkozott. Klaus Johannis ötnapos látogatást kezdett vasárnap az Egyesült Államokban, amelynek csúcspontja június 9-én lesz, amikor a Fehér Házban fogadja (...) olvasd tovább
Román nyelv és irodalom szóbelivel kedden elkezdődnek az idei érettségi vizsgák. A végleges eredményeket július 10-én függesztik ki – olvasható az oktatási minisztérium honlapján. Ezen a héten kedden és szerdán román nyelv és irodalomból, csütörtökön és pénteken anyanyelvükből vizsgáznak a diákok. (...) olvasd tovább
Székelyföld legkorszerűbb múzeuma lesz a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. A Kós Károly tervezte épületegyüttest európai uniós alapokból újítják fel, a finanszírozási szerződést kedden írták alá a Megyeházán. A 2014-2020-as Regionális Operatív Programon keresztül támogatott pályázat összértéke: 21,8 millió lej, (...) olvasd tovább
Hiába a kirobbanónak tűnő első negyedévi gazdasági növekedés, az elmúlt napokban az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutalap is arra figyelmeztette Romániát, hogy a pénzosztogató intézkedéseknek rossz vége lehet. Ezt a hazai gazdasági szakemberek is jó ideje hajtogatják már, de a Grindeanu-kormány és a koalíció az intésekre egyelőre ügyet sem vet. Az Európai Bizottság (...) olvasd tovább
A romániai sajtó nem tölti be alapvető szerepét, gyakran válik bizonyos kereskedelmi és politikai érdekek szócsövévé, áthágva a pontos, kiegyensúlyozott és teljes körű tájékoztatás elvét – derül ki A médiapluralizmusra leselkedő kockázatok az Európai Unióban és ezen kívül (MPM) című jelentésből, amelyet a Médiapluralizmusért és Sajtószabadságért Központ készített az (...) olvasd tovább
Románia teljesítette célkitűzéseit a NATO-tagállamok állam- és kormányfőinek Brüsszelben tartott csúcstalálkozóján - nyilatkozta csütörtök este Klaus Iohannis államfő. "Elmondhatom, hogy Románia teljesítette célkitűzéseit ezen a csúcstalálkozón. Meggyőződésem, hogy ez a találkozó hozzájárult Románia védelmének biztosításához, illetve ahhoz, hogy hangsúlyos szerepet (...) olvasd tovább
romániaiak háromnegyede úgy gondolja, hogy az ország rossz irányba tart - derül ki a Közpolitikai Intézet (IPP) felméréséből, amelyet hétfőn ismertettek. Az elsősorban az érdekkonfliktusokhoz való viszonyulást vizsgáló felmérésben mindössze 20% mondta azt, hogy jó irányba tart az ország. Ahhoz, hogy "jobban menjenek a (...) olvasd tovább
Óriási Európát írtak alá a kisebbségek képviselői a Bánffy-kastély udvarán. Ünnepi hangulatban indították el pénteken este Bonchidán, a Bánffy-kastély udvarán a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtési kampányát – tájékoztat az RMDSZ (...) olvasd tovább
Nem hagyta szó nélkül az RCS&RDS főrészvényese, Teszári Zoltán, hogy az Antena3 azt állította róla: szoros kapcsolatokat ápolt Traian Băsescuval a volt államfő mandátumának idején. A leggazdagabb romániai magyar üzletember, Teszári Zoltán nem csak a vagyonáról, hanem a titokzatosságáról is ismert. Bár a sajtó évek (...) olvasd tovább
"Most mit mondjak? Csak így tovább!" - köszönte meg a néprajzkutató. Az Europa Nostra díjat még áprilisban, a közönségdíjat pedig a hét elején odaítélték már Kallós Zoltán válaszúti néprajzkutatónak, magukat a díjakat pedig csütörtökön (...) olvasd tovább
A lehető legrövidebb időn belül feloldják a büntetés-végrehajtó intézetek egykori titkosszolgálata, az úgynevezett Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) irattárának titkosságát – jelentette be tegnap Tudorel Toader igazságügyi miniszter. A minisztertől a bírák és ügyészek szakmai testületeként működő Legfelsőbb (...) olvasd tovább
Az Európai Unió tagállamai közül Románia jegyezte a legnagyobb gazdasági növekedést 2017 első negyedévében: 2016 első három hónapjához képest 5,6%-kal nőtt a bruttó hazai termék (GDP). Az EU statisztikai hivatala (Eurostat) kedden közzétett adatai szerint az euróövezetben 1,7%-os volt a gazdasági növekedés a tavalyi év ugyanezen (...) olvasd tovább
Honnan indult a WannaCry zsarolóvírus? Biztonságban vannak-e tőle az adataink? Hogy sikerült részben megfékezni, és mit tehetsz, ha megfertőzi a számítógéped? - a Transindex.ro portálról Románia világszinten a tizedik a WannaCry nevű zsarolóvírus okozta számítógépes támadások terén, állítja a Kaspersky Lab. A (...) olvasd tovább
Hangzó Csodával zárult a 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a közös versmondásra összegyűlt tömeg megtöltötte a Fogoly utcát. Három Arany János-verset olvastak fel a vasárnap délutáni napsütésben. A megmozdulást idén is Balázs Attila lelkész, Molnár Levente színész és Szilágyi Szabolcs rádiós szervezte. Molnár (...) olvasd tovább
Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker ma a parlament két házának plénuma előtt azt mondta, Romániának „a lehető leghamarabb” a schengeni övezet tagjává kell válnia, ez ugyanis az ország „megérdemelt” és „természetes” helye. „A továbbiakban a schengeni övezetről szólok. Románia megérdemli természetes helyét az (...) olvasd tovább
Dacian Cioloş volt kormányfő és egykori kabinetjének néhány tagja felhívást intézett az ország lakóihoz, hogy csatlakozzanak a Románia 100 platformhoz, amelyet "nyitott, aktív polgári mozgalomként" határoz meg. A platform alapítói - Dacian Cioloş, Vlad Voiculescu, Dragoş Pîslaru, Dragoş Tudorache és Alin Mituţă - által aláírt (...) olvasd tovább
Döntő házként elfogadta a képviselőház a büntetés-végrehajtási törvény tervezetét, amelynek értelmében minden, nem megfelelő fogvatartási körülmények között letöltött 30 napért 6 nappal lerövidül a foglyok büntetése. Az alsóház kedden 175 támogató, 85 ellenszavazattal és 20 tartózkodással fogadta el a (...) olvasd tovább
Orvosválsággal kell megküzdenie az országnak: hozzávetőlegesen 12 000 szakember külföldre vándorolt – nyilatkozta Florian Bodog egészségügyi miniszter a Digi24 hírtelevízió egyik vasárnapi műsorában. A tárcavezető szerint a kisebb városok, a kisebb kórházak sínylik meg a leginkább az orvosvándorlást, a legnagyobb hiány (...) olvasd tovább
Hatályban marad a román kormány működését szabályozó törvény azon cikkelye, amely meggátolta Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnököt abban, hogy alakulata decemberi választási győzelme után magának követelje a miniszterelnöki tisztséget, az alkotmánybíróság ugyanis csütörtökön befogadhatatlanként elutasította az előírás ellen emelt óvást. A vitatott cikkely szerint (...) olvasd tovább
richardcosmos5@gmail.com Szüksége van kölcsönre? Szüksége van kölcsönre? Személyes kölcsön? Üzleti kölcsön? (...)
richardcosmos5@gmail.com Szüksége van kölcsönre? Szüksége van kölcsönre? Személyes kölcsön? Üzleti kölcsön? (...)
richardcosmos5@gmail.com Sürgős hitel ajánlat. Tanúsítvánnyal rendelkezünk a következő típusú kölcsönök (...)
adj fel hirdetést