Nagy többséggel megszavazta az új pártfinanszírozási törvényt a képviselőház szerdán, egyedül az RMDSZ törvényhozói tartózkodtak. A jogszabály szerint a választási kampányokat ezentúl az állami költségvetésből pénzelik és a jelöltek hitelekből megelőlegezett költségeit pedig utólag (...) olvasd tovább
Tilos lesz a dohányzás a közterületeken és a közintézményekben – döntött ma a Szenátus. A törvénytervezet a képviselőház asztalára kerül, amely a döntőfórum. A dohányzás betiltására 86 szenátor szavazott, ellene 30-an voksoltak, nyolcan pedig tartózkodtak. Átlagosan 50 banival lett drágább mától a dohány. Két dohánycég (...) olvasd tovább
Románia támogatja a Moszkvával szembeni szankciók életbe ültetését – jelentette ki mai, hivatalos kijevi látogatásán a román államfő. Románia támogatja a Moszkvával szembeni szankciók életbe ültetését – jelentette ki mai, hivatalos kijevi látogatásán a román államfő. Klaus Johannis ukrán (...) olvasd tovább
Miközben a román kormány üzenete és az Arad megyei tanács alelnökének a beszéde is a toleranciáról és a kölcsönös tiszteletről szólt, az aradi csendőrök nem engedték meg az egyik résztvevőnek, hogy székely zászlót lobogtasson. D. Nagy Károly nem első ízben ment el a megemlékezésre magyar és székely lobogóval. A Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában elmondta: négy (...) olvasd tovább
Hol tart az erdélyi magyarság és Marosvásárhely 25 évvel a kommunista diktatúra bukását követően, és meddig görgetjük a fekete március hagyatékát? – különösképpen erre a két kérdésre próbáltak választ találni a Negyed évszázad címet viselő szeminárium résztvevői, melyet a hétvégén az Orbán Balázs Akadémia szervezett a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A szervező Magyar (...) olvasd tovább
Idén is utcai megmozdulásra készül a magyar nemzeti ünnepen a szélsőséges Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szervezet Kolozsváron: megszervezik a VII. Avram Iancu emlékmenetet. Közleményük szerint vasárnap délután háromkor gyülekeznek a Széchenyi téren, ahonnan átvonulnak a Főtérre, majd a Bocskai térre (...) olvasd tovább
Úgy tűnik, mégis megjelenhet több nyelven Kolozsvár neve, ugyanis háromnyelvű feliratokkal pályázó cég nyerte meg a kincses város bejárataihoz kihelyezendő pannók elkészítésére kiírt versenytárgyalást. A polgármesteri hivatal szerdán közleményben jelentette be a Város bejáratai – integrált kommunikációs rendszer (...) olvasd tovább
Már idén megtarthatják az alkotmánymódosító népszavazást Victor Ponta szerint. A kormányfő azt mondta, az alkotmánymódosító parlamenti bizottság tegnap újrakezdte a munkát, és csak véglegesíteni kell az USL által kidolgozott tervezetet, amely átment már az alkotmánybíróságon és a Velencei Bizottságon is. A kormányfő szerint a PSD a két intézmény (...) olvasd tovább
Elvileg újraindulhat a bűnvádi eljárás Ion Iliescu volt államfő ellen, miután a legfelsőbb bíróság hétfőn jóváhagyta a legfőbb ügyészség február eleji kérését az 1990. június 13. és 15. közötti, több ember halálához vezető bukaresti bányászjárás dossziéjának újranyitására vonatkozóan. Újraindulhat a bűnvádi eljárás Virgil Măgureanu, a (...) olvasd tovább
2014 január elsején Románia lakossága 19 942 600 személyt számlált, ebből 10 204 200 volt nő (51,2%) és 9 738 400 férfi (48,8%) – derül ki a Hotnews által a nőnap alkalmából készített infografikából, amely a demográfiai adatokon túl a várható élettartamra, a gazdasági, oktatási szférában vállalt szerepre és a képzettségre is kitér. Az adatok szerint a nők (...) olvasd tovább
Magyar alprefektusa lesz Kolozs megyének: Györke Zoltánt Victor Ponta miniszterelnök köteles kinevezni a tisztségbe, miután a köztisztviselő szerdán véglegesen pert nyert a Kolozs Megyei Táblabíróságon. 2013. július 31-én a miniszterelnök felmentette Györkét a Kormányfőtitkárság kormányzati felügyelői tisztségéből. A (...) olvasd tovább
Keddig a körülbelül 3 millió 200 ezer tanulóból 1.405.883-an jelezték, hogy szeretnének vallásórákra járni – tájékoztatott az oktatásügyi miniszter, Sorin Cîmpeanu. A tárcavezető múlt héten úgy nyilatkozott, hogy a vallástanárok egy része figyelmeztetett, jogi úton keres kárpótlást, amennyiben elveszíti (...) olvasd tovább
Levélben fordult Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezetével közösen Klaus Johannis államelnökhöz a nem létezőnek titulált székely íz kapcsán. Az elöljárók levelükben elmondják, hogy nagyon fontosnak tartják azt, hogy a (...) olvasd tovább
Bemutatta és közvitára bocsátotta szombaton kormányprogramját a PNL, ugyanakkor Vasile Blaga, a párt társelnöke kijelentette: tárgyalásokat kezdeményeztek az egyes pártokkal egy új kormánytöbbség kialakításához. Alina Gorghiu társelnök a program bemutatásakor azt mondta, a "politikai vízió nélküli" PSD-kormányra (...) olvasd tovább
A választási törvény módosításának elveiről döntöttek eddig, de ezek változhatnak. Egy dolog biztos: a tavaszi ülésszak végéig el kell fogadni a törvényt. Kedden szavazta meg azokat az elveket a képviselőház és a szenátus közös bizottsága, amelyek alapján az önkormányzati és a parlamenti választási (...) olvasd tovább
Romániát nem fenyegeti a Magyarországon a határon túli magyarokkal kapcsolatban megmutatkozó érdeklődés, és Romániában nincs „magyar kérdés" – mondta Klaus Iohannis román államfő csütörtökön Berlinben a német kancellárral folytatott megbeszélése után. Angela Merkellel közösen tartott sajtótájékoztatóján a román államfő (...) olvasd tovább
Rekordszámú politikus ellen indítottak eljárást Rekordszámú magas rangú politikus - 9 törvényhozó és 12 volt vagy jelenlegi kormánytag - ellen indított eljárást 2014-ben a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) - közölte Laura Codruta Kovesi, a DNA főügyésze kedden a legfőbb (...) olvasd tovább
Klaus Johannis államfő volt pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nyerne Romániában, ha most rendeznének parlamenti választást – derült ki egy friss közvélemény-kutatásból, amelyet hétfőn ismertetett az Adevărul hírportál. Az INSCOP közvélemény-kutató intézet február elején végzett felmérése szerint a jobbközép (...) olvasd tovább
Elfogadta a Legfelsőbb Bírói Tanács a Bírói Felügyelet tegnapi jelentését azzal kapcsolatban, hogy Kelemen Hunor és Elena Udrea kijelentései befolyásolták az igazságszolgáltatás függetlenségét, írja a Mediafax. A Bírói Felügyeletet a Legfelsőbb Bírói Tanács értesítette arról, hogy a szövetségi elnök a Nagy Zsolt (...) olvasd tovább
„Szaniszló Emese tanitónéni vagyok. Várok minden iskolába vágyó kisdiákot, hogy együtt fedezhessük fel a betűk, számok világát. Az előkészítő osztályban sok játékkal, mesével és érdekes feladatokkal várlak titeket. Együtt fogunk játszani, tanulni, napról-napra fejlődni és megbarátkozni az iskolai mindennapokkal. Várlak titeket a Németh László Elméleti Líceumban." - (...) olvasd tovább
KÖNNYŰ HITELEKET KÍNÁLOK Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, egy becsületes online magánhitelező, aki gyors (...)
KÖNNYŰ HITELEKET KÍNÁLOK Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, egy becsületes online magánhitelező, aki gyors (...)
HITELEKET NYÚJTOK Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
adj fel hirdetést