k rmdsz
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Boszorkányperek Nagybányán a 17-18. században

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A közzétett írásunk Balogh Béla nagybányai történész és ny. levéltáros ,,Nagybányai boszorkányperek" című átfogó, a témát alaposan bemutató kötetének előszava, Kis-Halas Judit és Tóth G. Péter tollából.


 

„HÁVAL ÉS CONDITIÓVAL”

 

Így fogalmaz a „Nagy Bánya városában lakó nemzetes Rácz Mihály úr” „második propositió”-jában „Nagy Gergelyné relicta eöregh Anna” asszonynak, a város egyik nagy presztízzsel rendelkező bábájának, amikor- még ha feltételes módban is - kitart azon állítása mellett, hogy a nevezett bába rontása okozta gyermeke betegségét.

Az alábbiakban megfogalmazott vélekedések megalkotásánál is érvényesnek tartjuk e kitételt, hiszen megállapításaink igazolásához alapos és mélyreható vizsgálatok szükségesek.

Rövid bevezetőnkben csupán vázlatos ismertetést szeretnénk nyújtani a nagybányai boszorkányüldözés történeti, társadalmi és kulturális hátteréről, mintegy megadva az itt közölt becses források kissé tágabb kontextusát. Az érdeklődő olvasó bizonyára hasznos információkra lel, s reméljük, e szerény összegzés a téma szakavatott kutatóit is további vizsgálódásokra ösztönzi.

A nagybányai boszorkányüldözés kronológiáját nem különíthetjük el a város történetének eseményeitől.

Néhány olyan momentumra hívjuk itt föl a figyelmet, amelyek valószínűsíthetően hatással voltak a boszorkányvádaskodás megjelenésére, esetleg gyakoribbá válására. Nagybánya esetében nem beszélhetünk üldözési hullámokról, mert e városi közösség mindenképp kisebb léptékű kategória ennél. Érdemes azonban kiemelnünk a boszorkányvádaskodásoknak először a 17. század hatvanas éveiben, másodszor a 17-18. század fordulója táján, végül pedig az 1720-as évtizedben jelentkező sűrűsödési tendenciáját.

Nagybánya látkápe Felsőbánya felől, 1787-ben (metszet, a Máramarosi Történelmi Múzeum tulajdona)

Az 1660-as évek nagy megpróbáltatásokat jelentettek a város számára. 1660 elején a váradi Ali pasa portyázó csapatai dúlnak a környéken, majd az év nyarán hatalmas, tizenhatezer aranynyi váltságdíjat csikarnak ki a várostól. Június 20-án már másodszor szólítja fel I. Lipót császár a várost, hogy tegyen hűségesküt, de hiába. Egy év múlva Montecuccoli csapatai megszállják Nagybányát, de rövidesen távozniuk kell. Nagybánya 1663-ban és az azt követő évben nem engedi, hogy császári csapatokat szállásoljanak be: a városi tanács rendeletére megerősítik a falakat, sőt új védműveket is emelnek az esetleges későbbi támadások visszaverésére. 1664-től a vasvári béke után Nagybánya, amely az 1650-es évektől egészen eddig az erdélyi fejedelem tulajdonában volt, osztrák kézre kerül. 1670. szeptember 26-án még sikerül megakadályozniuk a városi helyőrség élére kinevezett Stassoldo tábornok bejutását, 1672. december 8-án azonban erőszakkal kényszerítik a rezisztens várost a császár hűségére. A kiélezett politikai helyzet a városi tanácsot igen szigorú takarékossági, rendészeti, védelmi, sőt erkölcsi-normaszabályozó intézkedések meghozatalára késztette, s ezek éreztették hatásukat a városi lakosság egyéni életvilágának mikroszintjén is.

További feszültségkeltő tényezőt jelenthetett a török kiűzésével, valamint a kuruc mozgalmakkal együtt járó hadiesemények következtében migrációra kényszerülő népesség folyamatos beköltözése és megtelepedése a városban. Csupán ebben az 1660-as évtizedben tíz nőt és egy férfit vádolnak boszorkánysággal, míg az ezt megelőző harminc esztendőből összesen hat személyről tudunk, akik e vád miatt álltak a város magisztrátusa előtt. 

1672-től állandósul a katonai jelenlét Nagybányán: 1677-ig Spankau serege, 1677-1685-ig Thököly kurucai, majd 1685-től a újra a császári hadak, végül 1702 vége és 1711 között Rákóczi hajdúi állomásoznak a városban. Ezt az időszakot a felekezeti ellentétek köntösébe bújt politikai csatározások is jellemzik. Mindig felsőbb hatalmi intézkedés eredményeként cserélnek gazdát a város templomai és egyéb egyházi tulajdonai. Császári rendeletre a református közösséget először (1687-ben) templomától, 1691-ben pedig iskolájától fosztják meg, majd 1692-ben az addig a város tulajdonában levő Omechin-féle ispotályt és az evangélikusok Szent Miklós templomát adományozzák a minorita rendnek. II. Rákóczi Ferenc 1703-ban átállásra szólítja fel a várost, minekutána Nagybánya támogatja a fejedelem szabadságharcát. A református gyülekezet – a szécsényi országgyűlés határozata értelmében – 1706-ban visszakapja templomát, ugyanígy jut az evangélikus közösség is a Szent Márton egyházhoz. Csak a Szent Miklós templom marad katolikus kézen. (A szatmári békét követően lezajlik az utolsó „helycsere” az egyházi ingatlanok tulajdonlásában: a Szent István templom végleg a katolikus egyházé lesz, a reformátusok és az evangélikusok a városfalakon kívül kényszerülnek maguknak templomot emelni.) A központosító Habsburg birodalmi törekvések, majd a fejedelem restaurációs intézkedései így újabb törésvonalakat hoznak létre a városi közösség viszonylagos egységében.

A hatalom súlypontjainak sorozatos átrendeződése válthatta ki tehát a második sűrűsödési gócot, 1697-1706 között. Ekkor összesen hét büntetőper indult boszorkányság, egy becsületsértési per pedig boszorkánysággal való rágalmazás miatt, továbbá három általános bűnvizsgálatot folytatott le a város a környező jobbágyfalvakban. A rágalmazási és a büntetőperek keretében, valamint az általános bűnvizsgálatok során összesen 22 személyt vádoltak boszorkánysággal, s közülük 15-öt el is ítéltek emiatt.

Az 1720-as években jelentkezik a harmadik sűrűsödési periódus, s ez összhangban áll a boszorkányüldözés országos tendenciájával. Ebben az esetben inkább valóban az országos boszorkányellenes közhangulat, továbbá a már 1690-ben elindított közigazgatási reform állhat nagyobb mértékben a felfutás mögött, s talán kevésbé játszanak szerepet a lokális történeti események. 1720 és 1727 között összesen öt személyt ítéltek el boszorkányság vádjával, további kilenc személy ellen hangzott el a malefícium-vád a bíróság előtt (ellenük nem indult eljárás), három személy pedig becsületsértés per keretén belül akarta tisztázni magát a boszorkányság vádja alól.

 

Kristóf Ildikó a debreceni és Bihar vármegyei boszorkányüldözésről írt könyvében részletesen ismerteti a boszorkányságról alkotott református teológiai vélekedéseket, összevetve a hivatalos teológia nézeteit a perekből kiszűrhető elképzelésekkel.

Nagybánya, Debrecenhez hasonlóan, a reformáció kálvinista irányzatához csatlakozott, továbbá – több korabeli protestáns szellemi központ mellett – a későbbiekben is szoros kapcsolatokat ápolt a „kálvinista Rómával”. Mint a boszorkánysághoz kapcsolódó protestáns teológiai ismeretek közvetítőire elsősorban a Schola Rivulina Debrecenből idekerült rectoraira, vagy az onnan származó, Nagybányára szolgáló lelkészekre gondolunk, akik közül többen jelentős külföldi protestáns egyetemeken is megfordultak (Utrecht, Franeker, Leiden, Groningen).

Fontos szerepet játszhattak még e területen a magyar városok (például Nagyenyed) protestáns iskoláit látogató nagybányai diákok is. Feltételezhetjük azt is, hogy a boszorkányságra vonatkozó információk áramlásának egy másik szintjén (hírek, „szóbeszéd”) bekapcsolódtak a környékbeli nagyobb városok, mint Szatmár, Nagyvárad, vagy a távolabb fekvő Kolozsvár vásárait látogató nagybányai kereskedők és iparosok, továbbá a városba áramló menekültek is. A boszorkányságról Nagybányán kialakuló közvélekedést tehát a protestáns demonológia (s ezzel együtt a később megjelenő katolikus elképzelések) hivatalos álláspontja mellett a nem hivatalosnak nevezhető hírforrások, s végül, de nem utolsósorban a helyi hiedelemkészlet együttesen és folyamatosan formálták.

A nagybányai protestáns teológia tudós képviselőinek sajnos eddig nem ismeretesek a boszorkányság témáját közvetlenül tárgyaló művei (traktátusok, disputák, egyetemi értekezések, prédikációk, halotti búcsúztatók stb.). Mindemellett az 1660-as évektől kezdődően mindenképpen számolnunk kell a puritanizmus közvetett hatásával, amit elsősorban az 1660-1674 között első lelkészként működő Nánási Lovász István, illetve az 1660-1662 között rector, majd 1662-1674 között másodpap Horti István, valamint a rector tisztét 1667 és 1669 között betöltő Eszéki István képviseltek. (A város képzett elitjéhez tartozott az akkori jegyző, és 1677-1691 között főbíró, Enyedi István is, aki II. Rákóczi György fejedelem lengyelországi hadjáratának történetéről irt beszámolót.) Nánási Lovász István – a nagybányai tanács költségén – 1670-ben adta ki angol eredetiből fordított, 83 prédikációból álló könyvét Szue Titka. Az az: Az embernek szivének természet szerént valo romlottságábol, és annak koevetéséboel származott ezer csalárdságinak kinyilatkoztatása és orvoslása címmel. A korabeli helyi teológiai irodalom bővebb ismerete nélkül nem kívánunk ennél messzebb menő következtéseket levonni e témában. Kristóf Ildikónak a „bihari-debreceni református boszorkányfelfogás”-ról leírt megállapításai nagy vonalakban itt is helytállónak tűnnek.

A nagybányai perek dokumentumai alapján e teológiai értelmezéseknek a mindennapi élet gyakorlatában megvalósuló interpretációját követhetjük nyomon. Itt csak a két leglényegesebb momentumot emeljük ki: 1. mindenki, aki „társalkodik az Ördöggel”, boszorkánysággal gyanúsítható, még ha jóindulatúan használja is az Ördögtől szerzett (például gyógyító) tudományát; 2. boszorkányváddal illethető az a személy is, aki az előbb említett „Ördöggel társalkodóhoz" fordul segítségért ahelyett, hogy az isteni gondviselésre bízná magát.

A boszorkányság hiedelemrendszere, szociálantropológai értelemben, csapásmagyarázó ideológiaként, s egyúttal a közösségi konfliktusokat szabályozó intézményként írható le, amely a rontó – sértett – boszorkányazonosító és gyógyító kapcsolathálózatában működik. Ennek értelmében „a csapások emberi károkozótól, a »közösségen belüli ellenségtől« erednek, akiről feltételezik, hogy természetfeletti képességei révén ártani tud az embernek és gazdaságának, meg tudja őket »rontani«”.

A nagybányai boszorkányvádaskodás társadalmi hátterét részben alkotó konfliktusokra tehát a fenti interakciókról beszámoló, tulajdonképpen rontás-történeteket elbeszélő tanúvallomásokból következtethetünk. A tanúk emellett nem kizárólag rontás-eseteket beszélnek el, hanem ennek ellenkező előjelű verzióit, vagyis gyógyítás-történeteket is hallhatunk tőlük. Természetesen szem előtt kell tartanunk, hogy ezek az elbeszélések a valóságról többszörösen is áttételes beszámolókat tartalmaznak: a háttérben megbúvó valós konfliktusokat az elbeszélők a boszorkányvád szimbolikus nyelvezete segítségével egy speciális szituációban, a tanúkihallgatás során fogalmazzák meg, alkalmazkodva a tanúvallomás már létező narratív sémájához. Azt is le kell azonban szögeznünk, hogy a történetek egyaránt lehetnek fikciók vagy valós eseményekről adott beszámolók is, ám ez nem befolyásolja a tényt, hogy mindenképp az adott közösségnek a boszorkánysággal asszociált képzeteibe nyújtanak betekintést. Kristóf Ildikó már említett nagy formátumú tanulmányában igen finom elemzést nyújt azokról a „veszélyes viszonyokról", amelyek kihámozhatók a tanúvallomások elbeszéléseiből mint a boszorkányvádaskodás potenciális melegágyai.

Nagy vonalakban úgy tűnik, hogy Nagybánya esetében elsősorban a szomszédsági együttélésből adódó, a bábák/gyógyítók egymás közti, illetve betegeikkel való nézeteltérései lehetséges megoldásaként kínálkozik a boszorkányvád. Továbbá az is meg-figyelhető, hogy a vádlottak között különösen a 17-18. század fordulója körüli időszak pereiben nagy számban találhatók a Nagybányán a közelmúltban megtelepedett személyek, ami az újonnan jöttekkel kapcsolatos ellenérzések meglétére enged következtetni. Természetesen a számszerűsítésen alapuló későbbi vizsgálatok tovább bővíthetik a „veszélyes viszonyok” körét es jóval pontosabb képet nyújtanak majd a vádak szociológiájáról.

Végezetül röviden ismertetjük azokat a helyi hiedelmeket, amelyeket a boszorkánysággal hoznak összefüggésbe a perek tanúvallomásai. A hiedelemkészlet egyes elemeinek eredetére nem szándékozunk most kitérni, s arra sem vállalkozunk, hogy jelenlegi szűkös kereteink között felvázoljuk a nagybányai boszorkányság hiedelemrendszerét.

Izelítőül csak néhányat idézünk a tanúvallomások alapján kibontakozó elképzelésekből. A boszorkány képességeit nőnemű családtagjaitól (anyjától, anyósától) örökli, vagy más boszorkánytól szerzi – tanulással. Rendelkezhet segítőördöggel, amelyet apró, tóban lakó kicsiny lényként írnak le, akinek kis nadrágot és kapcát ajándékoz a boszorkány szolgálataiért cserébe; vagy pénzt fizet neki akkor, ha megkeresi az elveszett pénzt. Lehet lidérce is, amelyet csirke, illetve pulyka alakban, vagy tüzes, levegőben repülő lényként írnak le. Segítőállatai is vannak, amelyek parancsára megjelennek, sőt ellenségeire küldheti őket, hogy azokat megrontsák, vagy visításukkal megijesszék. A segítőállat leggyakrabban (fekete) macska, de előfordul varangyos béka és kígyó is. A boszorkány maga is megjelenhet macska alakban, amelyre ha ráütnek, visszaváltozik emberré. A macskák és a boszorkány kapcsolatának egy további aspektusa a macskát kínzó, meglovagoló, a hátán borsot hozó boszorkány. Sőt: a macskák lehetnek a boszorkány felismerésének eszközei is, ha a megfelelő ember alkalmazza őket. Sajnos, a felismerés módjának mikéntjéről hallgat maga a szakértő is. Az általában éjszaka megjelenő boszorkány legfőbb rontó célzatú tevékenységeként nyomásról számolnak be a kárvallottak vagy hozzátartozóik, de előfordul a harapás, a fej megrázása, a vérszívás (egy esetben a fülön keresztül). Azonosításának egyik módja az éjszaka megjelenő, nyomó boszorkány sóra hívása. Talán ide kapcsolható az az elképzelés, hogy a boszorkány a keze fejéről nyalja a sót. A rontó boszorkány azonosításának egy másik módszere szerint a megrontott csecsemőről levett pokrócot (a lazsnakot) verik a mestergerenda alatt. A boszorkány az általa okozott rontást önként, de inkább fenyegetés hatására meggyógyítja: sőt, egyes esetekben kizárólag a rontó hozhatja helyre az általa okozott kárt. Rontása elleni védekezésül tömjénes rongyot tartanak éjszaka a nyakukban, vagy hangosan mondják a „Szent kereszt el-veszesse [...]!” formulát.

Mint a korábbiakban már utaltunk rá, a boszorkányvádaskodás potenciális célpontjaivá váltak a városban és környékén tevékenykedő, jóindulatú mágikus szakértők: a bábák, nézők, jósok, és a boszorkány hagyományos ellenfeleiként számon tartott gyógyítók is. A hozzájuk kapcsolódó képzeteket itt nem áll módunkban részletesen taglalni, annyit azonban megjegyzünk, hogy ezek a hiedelmek nem olvadtak bele maradéktalanul a boszorkány hiedelem-alakjába, hanem azzal párhuzamosan továbbra is léteztek.

Gondolatébresztőnek szánt sorainkkal talán sikerült a nagybányai boszorkányság forrásaira irányítanunk több tudományterület kutatóinak figyelmét. Reméljük, hogy rövid bevezetőnk kellően felcsigázta a művelődéstörténet e különleges és a maga nemében páratlanul gazdag forrása iránt érdeklődő olvasókat is.

 

Veszprém, 2002. december 27.

Kis-Halas Judit–Tóth G. Péter

 

Balogh Béla (szerk.): Nagybányai boszorkányperek, Budapest, Balassi kiadó, 2003

 

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Nabídka úvěru Nabídka úvěru Potřebujete naléhavě půjčku? Poskytujeme osobní půjčky? podnikatelské (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek