rmdsz 1
2024. május 09., csütörtök Gergely napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Alkotmánymódosítást kér, erdélyi magyar nemzeti konzultációt indít az MPP

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltak érvényesítését és a Székelyföld mint sajátos státusú önkormányzati régió elismerését szorgalmazza a Magyar Polgári Párt, amely több határozatot is elfogadott szombaton Marosvásárhelyen az Országos Önkormányzati Tanácsülésén (OÖT).


Mint a párt lapunkhoz eljuttatott közleményéből kiderül, a 198 fős testület – az OÖT tagja minden helyi, illetve megyei tanácsos, polgármester és alpolgármester – előtt Biró Zsolt pártelnök, parlamenti képviselő a nagy román egyesülés centenáriumának közeledtével éberségre szólította hallgatóságát, hangsúlyozva a polgári párt által kezdeményezett erdélyi magyar nemzeti konzultáció fontosságát.

„A konzultációt két irányba tervezzük: egyrészt a politikai szereplőkkel (az erdélyi magyar politikai pártokkal), illetve az autonómia kérdését felvállaló civil szervezetekkel, (nemzeti tanácsokkal) folytatnánk le, ez szervesen illeszkedik eddigi konszenzuskereső politikánkhoz (nem hiába választottuk idei kongresszusunk mottójául a „Párbeszéd pártján!” jelmondatot); másrészt az erdélyi polgárokat megcélozva folytatnánk a konzultációt. Az erdélyi magyar nemzeti konzultáció célja felmérni száz évvel az első világháborút követően (avagy 100 évvel a Gyulafehérvári nyilatkozatot követően), illetve negyed századdal a Kolozsvári nyilatkozat után, hol tartunk annak a hárompillérű tervnek a megvalósítása terén, ami meggyőződésünk szerint ma számunkra a szülőföldünkön, magyarként való megmaradásunkat garantálhatja” – fogalmazott Biró Zsolt.

A politikus hozzátette, ez a hármas csomag az alkotmánymódosításban, Székelyföldön a területi autonómia biztosításában, Székelyföldön kívül pedig a kulturális autonómia biztosításában ölt testet. Mindezek szellemében az MPP Országos Önkormányzati Tanácsülésén határozatot fogadtak el a Gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltak érvényesítése érdekében. Ez egy ötpontos alkotmánymódosító javaslatot is tartalmaz: többek között az áll benne, hogy Románia szuverén és oszthatatlan nemzetállama a románoknak és az együttélő őshonos nemzeti közösségeknek, illetve a romániai őshonos nemzeti közösségek államalkotói tényezői a román államnak.

Az OÖT-ön szintén határozatban foglaltak állást Székelyföld autonómiája kérdésében. Ebben kezdeményezik, hogy Románia a regionális reformfolyamat keretében (a közigazgatási reform során) ismerje el Székelyföldet, mint sajátos státusú önkormányzati régiót, amely a többi régióhoz hasonlóan saját politikai-közigazgatási önkormányzattal rendelkezik, ugyanazon hatáskörök alapján, ugyanakkor azonban többlethatásköröket is kap, sajátos kulturális-nyelvi karaktere és életmódközössége védelme érdekében. Az MPP az őshonos európai közösségek jogainak védelmében indított polgári kezdeményezés tárgyában is határozatot fogadott el: ebben reményüket fejezik ki, hogy az aláírásgyűjtés feltételeinek teljesítését követően az Európai Bizottság támogatni fogja a jogalkotási folyamat megvalósítását, ezért arra kérnek mindenkit, hogy aláírásával támogassa a Minority SafePack polgári kezdeményezést. A közelgő magyarországi választások kapcsán hozott határozatukban a polgári párt képviselői szükségesnek tartják a Kárpát-medencei magyarság lelki, szellemi és anyagi erőforrásainak összpontosítására irányuló nemzeti integráció politikájának folytatását.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

ingyenes kölcsön Sürgos kölcsönre van szüksége pénzügyi problémái megoldásához? Készen állok segíteni. (...)

Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)

Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek