Elutasította a reformátusok keresetét a bukaresti legfelsőbb bíróság a Székely Mikó-perben

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A bukaresti legfelsőbb bíróság megalapozatlannak nyilvánította és elutasította az Erdélyi Református Egyházkerületnek a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium újraállamosítása ellen benyújtott fellebbezését.


A végleges, csütörtökön kihirdetett ítéletről a legfelsőbb bíróság kommunikációs osztálya tájékoztatta a Krónikát. A fellebviteli szakaszban az egyházkerület a brassói táblabíróságon 2016 decemberében született ítélet ellen emelt óvást, kérve az újbóli visszaszolgáltatás elutasításáról hozott döntés semmissé nyilvánítását.

Kató Béla: nem véletlenül kezdték bűnügyi perrel a visszaállamosítást

Romániában nincs lehetőség jogorvoslatra a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának ügyében, már csak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhat az Erdélyi Református Egyházkerület, amennyiben ezt indokoltnak találják – mondta el a Krónika megkeresésére Kató Béla. Az egyházkerület püspöke kifejtette, megvárják az indoklást, megvizsgálják, történtek-e eljárásbeli hiányosságok, hiszen a visszaszolgáltatási kérelmeket Strasbourgban alapvetően nem tárgyalják, csak abban az esetben, ha emberi jogok sérültek. „Eldöntjük, megyünk-e tovább” – mondta a püspök.

Kató Béla rámutatott, az egyház tulajdonában levő iskolák legtöbb esetben a tanintézet nevére voltak telekkönyvezve a rendeltetést jelölve, ám egyértelműen az egyház tulajdonában voltak. Több iskola esetében a legfelsőbb bíróság is hozott döntést erre vonatkozóan, tehát a visszaszolgáltatási perekben elismerte az egyház tulajdonjogát. „A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esetében pedig már nem született ilyen döntés. A Mikó visszaállamosítását bűnügyi perrel kezdték, ennek következtében már egyetlen bíróság sem tette meg, hogy kimondja, jogos volt a visszaszolgáltatás, hiszen akkor a bűnügyi per elveszítette volna a tárgyát. Az pedig a koncepció szerint ki volt találva, azt már nem lehet visszafordítani. Ez a történet vége” – szögezte le Kató Béla püspök.

Kelemen Hunor: a jogállamiságot sérti a csütörtöki döntés

A Mikó-ügyben született végleges ítéletre Kelemen Hunor úgy reagált: az RMDSZ támogatja a református egyházat abban az elhatározásában, hogy a strasbourgi emberjogi bírósághoz forduljon. A szövetségi elnök úgy vélekedett, a jogállamiságot, valamint Románia saját törvényeiben és nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit sérti a Mikó-ügyben hozott csütörtöki döntés. A politikus leszögezte: a visszaállamosítás elfogadhatatlan, akár egyházi, akár közösségi vagy magántulajdonról van szó.

„Új jogi utakat és politikai megoldásokat keresünk azért, hogy megvédjük a már visszakapott ingatlanokat, és hogy a román állam folytassa azoknak a javaknak a visszaszolgáltatását, amelyeket a kommunista rezsim elrabolt” – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele. A szövetségi elnök rámutatott: az RMDSZ minden eszközével támogatja az Erdélyi Református Egyházkerületet abbéli elhatározásában, hogy a strasbourgi emberjogi bírósághoz forduljon a Mikó ügyében.

A Székelyföld egyik legrangosabb iskolájaként számon tartott tanintézet és tanári lakások épületeit 1948-ban a román kommunista állam államosította. Az államosítási okmány szerint a református egyháztól vették el az ingatlanokat.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6540 RON
1 dollár = 4.1197 RON
100 forint = 143.76 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Allasajanlat Firma specializat în flori vii și decorațiuni angajează personal pentru dezvoltare strategică (...)

\'Muzsikánál nincs jobb barát\'-Magyar nóta és Operett Gála a Civil Kataning Egyesület szervezésében Kedves Nótakedvelő Barátaink! Közös húllámhossz a Nóta szeretete! Újra és újra a (...)

Magyar nóta és Operett Gála Kedves Nótakedvelő Barátaink! Közös húllámhossz a Nóta szeretete! Újra és újra a (...)

adj fel hirdetést
ff2

SZAVAZÁS

Melyik koncert tetszett a legjobban a Főtér Fesztivál 2018 - Nagybányai Magyar Napokon

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Var Gabi Elhunyt Makara György

Nekem is kedvenc tanaraim kozze (...)

varga gábor Szilveszteri kabaré

Egy nagy kalappal!

Szürte.ung. megye Megszavazta az EP a romániai (...)

EU. Mostanra rendszerszerüen (...)

vgá "S mi vagyok én, kérded " - (...)

egy nagy kalappal!

vgá Novemberi kvíz-est

egy nagy kalappal!

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Láng-Kovács Éva Hollósy Simon, a muzsikus

Kedves Marian Úr! Köszönjük az (...)

Laszlo Grof ILONDAI HÁLAOBELISZK

Koszonjuk Várady Enikőnek ezt az (...)

vgá Elfogadta a kormány az új (...)

Nem hoz-e inflációt maga után ez a (...)

Hippie Szabad vagy (ma este)? - (...)

Csak egy fészbúkkal kapcsolatos (...)

SZENTES FF2018: Mátyás király-emlékév (...)

Nekem ez a program tettszett a (...)

Hippie Ferenc pápa szerint a szex isten egyik (...)

Volt még egy ilyen pápa a Katolikus (...)

uachya Gazdag nyári programok a nagybányai (...)

where to buy levitra online walmart (...)

Hippie Szombaton is gazdag programokkal (...)

De...írhatnátok a Metalon koncertről (...)

Hippie Egyre sokszínűbb a 2018-as (...)

Manapság sem ártana méhészetet (...)

Gonda Jánosné Major Erzsébet Magyar állami kitüntetésben (...)

Óriási hatalmas művész Tőrös (...)

Péter Károly Modern életünk fontos (...)

Az írás negyedik mondata a „van (...)

LDG Nagyon fontos európai választás (...)

Még egy átvett, non-szensz, üres (...)

Hippie FF2018: METALON koncert

Nagy örömben lesz részetek, kedves (...)

Thurman Zoltán Először kiállított nagybányai (...)

”Thurmann Olivér többször járt (...)

vgá FF2018: MUSICAL - a budapesti Madách (...)

köszönjük, Budapest

Nagyi Kiemelkedően jó érettségi (...)

Büszke vagyok Rátok!!! Íme (...)

Alaszka Kolozs és Máramaros megyében (...)

Sajnos a cikket olvasván Máramaros (...)

Sarateanu József Kövesi leváltásáról az (...)

Mikor már kezdett kilábolni az (...)

Péter Károly Kövesi leváltásáról az (...)

„Megpróbálja azt (...)

Péter Károly Magyar állami kitüntetésben (...)

Csak büszkék lehetünk, hogy még (...)

Fekete Ferenc Macron föderális uniója és a svéd (...)

'Macron beszédében hangsúlyozta, (...)

Varga Gábor Több ezer fekete lyuk hemzseghet a (...)

Lebilincselő cikk!

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh