no
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Kötelező a December 1. utca – Sepsiszentgyörgy nem adja fel Petőfit

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Minden városban kötelező módon a román nemzeti ünnep, 1918. De­cember 1. nevét kell viselnie egy főútvonalnak, a helyi önkormányzatoknak pedig szintén kötelező lesz rendezvényeket szervezni e napon.


A vonatkozó törvényt kedden hirdette ki Traian Băsescu államfő, a tervezetet Mircea Duşa védelmi miniszter nyújtotta be, aki már 2011-ben is próbálkozott hasonló kezdeményezéssel, mert felháborítónak tartja, hogy a székelyföldi városokban magyar neveket adnak az utcáknak. Akkori javaslatát elvetették, az új jogszabályt azonban elfogadták: a szenátus áprilisban, a képviselőház szeptemberben. A parlamenti vita során román honatyák is kifogásolták az ünneplés kötelezővé tételét, a szavazáson az RMDSZ nagyrészt tartózkodott, két képviselője – Seres Dénes és Erdei-Dolóczky István – azonban igennel szavazott, mert úgy emlékeztek, hogy a vonatkozó szakaszt törölték a parlamenti vita során.

Az előírás nem új, már 1991-ben is ajánlotta ezt a parlament, de még a román városokban sem mindenütt alkalmazták. Rajtuk nem is kérték számon, Sepsiszentgyörgyön azonban immár tizenhat éve folytatnak háborút a különböző állami szervek azért, hogy az önkormányzat – a helyi lakosság többségének akarata és elvárása szerint – ne tudjon változtatni az 1989-es rendszerváltás után is felülről, Bukarestből kiutalt utcaneveken.

A kilencvenes évek elején még a prefektus hatáskörébe tartozott a névmódosítás, a megyeszékhely vezetése először 1998-ban látott lehetőséget arra, hogy az állomástól a központig vezető 1918. December 1. utcából a helyi igények számára is lefaragjon valamit. Meg­hagyták az elnevezést a mai Széchenyi térig – a sokáig egyetlen villanyrendőrig –, onnan a Szent György térig (a Sugás Áruházig) Mihai Eminescuról, tovább a városháza utáni sarokig – a park széléig – Petőfi Sándorról nevezték el az egyes szakaszokat, ám az új utcanévtáblákat a prefektus éjjel leszereltette, később pedig bíróságon is megtámadta a vonatkozó tanácsi határozatot, és azóta végleges ítélet mondja ki, hogy a December 1. nevet nem szabad módosítani. Ennek ellenére az önkormányzat 2005-ben és 2010-ben is újra határozatot hozott a Petőfi utcáról, amit újabb perek követtek, így – bár igen szép tábla hirdeti a legnépszerűbb magyar költőt a saroképületen – hivatalosan ma sincs Petőfi utca Sepsiszentgyörgyön.

De lesz! – nyilatkozta Antal Árpád polgármester, aki ugyan elismerte, hogy már nem olyan optimista, mint öt évvel ezelőtt, de továbbra is úgy véli: nem tudják annyiszor visszadobni a Petőfi utcát, hogy a tanács feladja ezt a tervét. „Ha megint elutasítják, újra megszavazzuk, mindaddig, amíg Románia is normális állam lesz, a decentralizálás pedig nem csupán üres beszéd” – mondotta. A választások előtt hat hónappal nem lehet utcaneveket módosítani, és az utóbbi időben sok választás volt, jövőben azonban ismét napirendre tűzik a kérdést Sepsiszentgyörgyön – ígérte –, hiszen sok más esetben is új elnevezésekre van szükség.

erdély.ma

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Gyors és megbízható megoldás minden pénzügyi igényre 1000-250.000 EUR kölcsönt nyújtok nagyon egyszerű feltételekkel. Emellett peer-to-peer (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek