RMDSZ: nemigen akad kihívója a harmadik mandátumára pályázó Kelemen Hunor elnöknek

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kihívó nélkül pályázhat Kelemen Hunor újabb elnöki tisztségre az RMDSZ-ben, miután lapunk értesülései szerint a jelenlegi elnökön kívül senki nem mutat érdeklődést a poszt iránt.


Nagy valószínűséggel egyedül indul harmadik elnöki mandátumáért Kelemen Hunor az RMDSZ februárban rendezendő tisztújító kongresszusán. Bár a jelölési határidő csak január 8-án, kedden jár le, tudomásunk szerint senki nem kíván szembeszállni a szövetséget 2011 óta irányító politikussal a vezetői tisztségért.

Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök a Krónika megkeresésére elmondta, hétfő délutánig még senki nem nyújtotta be jelölési dossziéját a szövetség szabályzatfelügyelő bizottságához, még Kelemen Hunor sem. Porcsalmi hozzátette: tudomása szerint a jelenlegi szövetségi elnök a mai nap folyamán teszi meg jelölését. Az ügyvezető elnöktől megtudtuk, az esetleges további jelöltek a határidő teljes napján megtehetik jelentkezésüket.

Az elmúlt hetekben az RMDSZ számos területi szervezete bejelentette, hogy támogatja a másodszor is újrázni készülő Kelement. Míg korábban az alakulat háromszéki, csíki területi, továbbá Bihar, Szilágy és Hunyad megyei szervezete tette le a garast a politikus mellett, hétfőn a Maros megyeiek biztosították támogatásukról az elnököt. Ennek nyomán egyértelművé vált, hogy a lapunk értesülései szerint az elnöki tisztség megpályázásával „kacérkodó” Korodi Attila képviselőházi és Cseke Attila szenátusi frakcióvezető (utóbi az alakulat bihari szervezetét irányítja) nem indul a vezetői posztért a februári kongresszuson. A csíkszeredai Korodi Attila hétfőn meg is erősítette lapunknak, hogy nem kíván elindulni Kelemen Hunorral szemben. „A mostani feladatköreim bőven elégségesek, úgyhogy nem fontolgatom az indulást” – mondta a Hargita megyei politikus a Krónikának. Azon kérdésünkre, van-e tudomása arról, más párttársa fontolgatja-e az indulást, kijelentette: ebben a témában csak a saját nevében tud beszélni. Az is eldőlt, hogy senki nem pályázza meg az RMDSZ elnöki tisztségét a szövetség nőszervezetének tagjai közül. Horváth Anna, a nőszervezet önkormányzatokért felelős alelnöke hétfőn a Krónikának elmondta, szerinte a szervezet ebben a pillanatban más fontos, jól meghatározott szerepet tölt be. „Úgy gondolom, hogy az RMDSZ elnöki tisztsége hatalmas tapasztalatot és nagyon sok olyan tudást, rátermettséget, képességet igényel, amelyre hosszú idő alatt lehet szert tenni. Sok idő szükségeltetik ahhoz, hogy bárkinek a személyisége garanciát jelentsen egy egész szervezet, tagszervezetek képviselőinek a szemében” – részletezte Kolozsvár volt alpolgármestere. Horváth Anna kifejtette, szerinte jelenleg Kelemen Hunor az, aki leginkább megfelel mindezen elvárásoknak, illetve olyan emberi és politikusi kvalitásokkal rendelkezik, amelyek egy ilyen szerep betöltéséhez, a munkafeladat elvégzéséhez szükségesek. „Ez nem nő vagy férfi paradigmában értelmezhető. Időre van szükség, illetve számos olyan helyzet megtapasztalására és megoldására, amelynek köszönhetően bárki, nő vagy férfi felnőjön egy ilyen feladatkörhöz” – szögezte le Horváth Anna. Kelemen Hunor egy december 17-ei kolozsvári sajtóbeszélgetésen jelentette be, hogy megpályázik egy újabb elnöki mandátumot az RMDSZ idén februárban rendezendő kongresszusán. A szövetségi elnök bevallotta, sokáig nem volt egyértelmű, hogy indul a harmadik elnöki mandátumáért, viszont arra a következtetésre jutott – részben az RMDSZ-es kollégáival folytatott beszélgetései során –, hogy van benne elegendő erő, tudás és tapasztalat a folytatáshoz. Mint ismert, 2011-ben Kelemen Eckstein-Kovács Pétert és Olosz Gergelyt maga mögé utasítva nyerte el az elnöki posztot, a 2015-ös tisztújító kongresszuson pedig nem akadt kihívója az elnöknek.

(krónika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6975 RON
1 dollár = 4.1192 RON
100 forint = 147.45 RON

NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

123movies free movies online

SIELJÜNK AZ IZVORÁN Szeretettel várjuk természetbarát és sportolásra vágyó vendégeinket az Izvorai (...)

Gondozas Idos noszemely gondozasara,keresunk valalkozot. Tel:0362407972

adj fel hirdetést
ff2

SZAVAZÁS

Melyik koncert tetszett a legjobban a Főtér Fesztivál 2018 - Nagybányai Magyar Napokon

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Margit Kovácsné Kerek évfordulók 2019-ben – Ady (...)

Fantasztikus gyűjtemény.Lenne mit (...)

Andrew emmanuel úr Kelemen: az RMDSZ tagja lenne egy (...)

Itt van az én nagy mesterem, aki ma az (...)

Var Gabi Elhunyt Makara György

Nekem is kedvenc tanaraim kozze (...)

varga gábor Szilveszteri kabaré

Egy nagy kalappal!

Szürte.ung. megye Megszavazta az EP a romániai (...)

EU. Mostanra rendszerszerüen (...)

vgá "S mi vagyok én, kérded " - (...)

egy nagy kalappal!

vgá Novemberi kvíz-est

egy nagy kalappal!

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Láng-Kovács Éva Hollósy Simon, a muzsikus

Kedves Marian Úr! Köszönjük az (...)

Laszlo Grof ILONDAI HÁLAOBELISZK

Koszonjuk Várady Enikőnek ezt az (...)

vgá Elfogadta a kormány az új (...)

Nem hoz-e inflációt maga után ez a (...)

Hippie Szabad vagy (ma este)? - (...)

Csak egy fészbúkkal kapcsolatos (...)

SZENTES FF2018: Mátyás király-emlékév (...)

Nekem ez a program tettszett a (...)

Hippie Ferenc pápa szerint a szex isten egyik (...)

Volt még egy ilyen pápa a Katolikus (...)

uachya Gazdag nyári programok a nagybányai (...)

where to buy levitra online walmart (...)

Hippie Szombaton is gazdag programokkal (...)

De...írhatnátok a Metalon koncertről (...)

Hippie Egyre sokszínűbb a 2018-as (...)

Manapság sem ártana méhészetet (...)

Gonda Jánosné Major Erzsébet Magyar állami kitüntetésben (...)

Óriási hatalmas művész Tőrös (...)

Péter Károly Modern életünk fontos (...)

Az írás negyedik mondata a „van (...)

LDG Nagyon fontos európai választás (...)

Még egy átvett, non-szensz, üres (...)

Hippie FF2018: METALON koncert

Nagy örömben lesz részetek, kedves (...)

Thurman Zoltán Először kiállított nagybányai (...)

”Thurmann Olivér többször járt (...)

vgá FF2018: MUSICAL - a budapesti Madách (...)

köszönjük, Budapest

Nagyi Kiemelkedően jó érettségi (...)

Büszke vagyok Rátok!!! Íme (...)

Alaszka Kolozs és Máramaros megyében (...)

Sajnos a cikket olvasván Máramaros (...)

Sarateanu József Kövesi leváltásáról az (...)

Mikor már kezdett kilábolni az (...)

Péter Károly Kövesi leváltásáról az (...)

„Megpróbálja azt (...)

Péter Károly Magyar állami kitüntetésben (...)

Csak büszkék lehetünk, hogy még (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh