Kk
2023. június 04.,  Bulcsú napja
árfolyam:
1 euro = 4.9633 RON
1 dollár = 293.6078 RON
100 forint = 0.056 RON

KúriaKert: RÉGIZENE

| Vélemények 5 | Nyomtatom | A+ | A-

A régizene-kedvelőkhöz szól a KúriaKerti esték következő kiadása. 2020. július 10-én, pénteken 19 órától a nagykárolyi Carmina Renascentia koncertjére várunk mindenkit, a Teleki Magyar Ház kertjébe.


A nagybányai közönség számára nem ismeretlen régizene-együttes 2012-ben alakult Nagykárolyban. Egy több mint 40 éves régizenei szellemi műhelymunka folytatója, amelyet Deák Endre (†2012) indított el 1977-ben. Tagjai az egykori Collegium együttesben is játszottak, s így mindannyian tevékenyen részt vettek az erdélyi régizene-mozgalom fejlődésében, életében.

Az együttes főként 16–17. századi erdélyi, magyar és nyugat-európai egyházi és világi zenét szólaltat meg korhű hangszereken. Feladatuknak tekintik egy olyan zenei híd kialakítását, amely a mai modern zenei ízlésvilághoz közelebb hozza, előadásmódja által élővé varázsolja a hazai és nyugati kiadványokban fellelhető hangszeres és énekelt muzsikát. Számos helyszínen és színpadon, belföldön és külföldön egyaránt bizonyították, hogy az általuk játszott régizene valóban népszerű lehet, helye és értékközvetítő szerepe van a mai hallgatóság számára.

Az együttes tagjai: KERESZTESI Ildikó, LŐRINCZ Tünde, JÓNUCZ Alfonz, LŐRINCZ Szilveszter, VEZÉR János és KIND Csilla.

Szeretettel várunk tehát július 10-én, pénteken 19 órától. HELYFOGLALÁS a Teleki Magyar Házban, személyesen, vagy a +40-744-919166 telefonszámon.

JEGYVÁLTÁS a helyszínen. Ára 15 lej. ESŐS IDŐBEN a rendezvényre egy későbbi időpontban kerül sor.

(telekihaz.ro)

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Patricklugp 2022.06.20 00:07:39
Добрый день друзья!
Предлагаем Вашему вниманию замечательный сайт https://dengi-do-zarplaty.ru/
Отличные наличные – ведущая компания в сфере микрокредитования, деньги будут у вас на карте через 15 минут. Оформить займ можно круглосуточно, в выходные и праздники.Мы применяем самые передовые технологии, чтобы вы могли за 15 минут получить займ на карту или наличными.Наш сервис доступен везде где есть интернет, получить деньги можно в одном из наших отделений или круглосуточно не выходя из дома.
Patricklahn 2022.06.18 15:10:21
Привет господа!
Предлагаем Вашему вниманию интересный сайт https://dengi-do-zarplaty.ru/
Чтобы оформить деньги в долг, вам не нужен специальный пакет документов, достаточно только паспорта. Это выгодно отличает микрофинансовые компании от банков в, которые требуют собрать несколько бумаг, на подготовку которых уходит пара дней.В заключение стоит сказать, что взять средства в МФО — простой и быстрый способ решения денежных проблем. Компании предоставляют множество заемных линий для людей с разными возможностями, поэтому вы обязательно найдете подходящий вариант. Главное — грамотно распорядиться займом и не тратить деньги на ненужные вещи.
Patricklacy 2022.06.18 12:27:58
Добрый день дамы и господа!
Предлагаем Вашему вниманию замечательный сайт https://dengi-do-zarplaty.ru/
Отличные наличные – ведущая компания в сфере микрокредитования, деньги будут у вас на карте через 15 минут. Оформить займ можно круглосуточно, в выходные и праздники.Мы применяем самые передовые технологии, чтобы вы могли за 15 минут получить займ на карту или наличными.Наш сервис доступен везде где есть интернет, получить деньги можно в одном из наших отделений или круглосуточно не выходя из дома.
Melanialwqz 2022.06.18 11:09:53
Доброго времени суток дамы и господа!

Есть такой замечательный сайт https://ruposters.ru/

Из последних новостей шоу бизнеса узнал, что:Знаменитости из России Лобода и Константин Меладзе поселились в Латвии, а детей пристроили в элитные школы.

А певец Николай Басков впервые высказался по политической теме, осудив бежавших звезд из России.

Рэпер Тимати посетил военный госпиталь, и привез около полусотни средств реабилитации для раненных военнослужащих, чтобы те быстрее возвращались к обычной жизни.

От всей души Вам всех благ!
Authots 2022.06.14 17:46:49
Pcnnhi https://newfasttadalafil.com/ - Cialis Cialis Brbpit Canadian Rx Without A Script https://newfasttadalafil.com/ - generic cialis for sale Folemv

Írja meg véleményét:

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



kk


Kk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Szilárd és megbízható pénzügyek Használja ki ezt a nagyszeru lehetoséget és szerezzen megbízható pénzügyi kölcsönt 500 000 (...)

kölcsönt ajánlok Helló mindenki. Bokor Tamás vagyok, magánkölcsönzo. 10 millióig magánszemélyi kölcsönt (...)

How I won the Powerball Lottery Being the winner of a multi-million dollar lottery certainly will be a life-changing event for (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok
tmh
Noileg

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Hilary Knight Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Lost Your Cryptos? You Want To Recover (...)

Hilary Knight Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Lost Your Cryptos? You Want To Recover (...)

Lenkey Tibor SZOBORAVATÓ: Nagybányai Művésztelep (...)

Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)

Bodor Ani László Attila koncert Nagybányán

Alig várom nagyon szeretem a dalait.

Nagybánya.ro ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (37)

Köszi az észrevételét, javítva.

Dr. Valdman István ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (37)

Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)

Nemzethy Együtt ünnepelt a nemzet!

Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)

Gertrude Carlson Szilveszteri kvíz-est

HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)

Rist Zita Februári kvíz-est

Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)

Csiki Árpád Tánczos Barna: az erdők jelentősen (...)

Nagyon szépen el tudja mondani (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

Steven Ashley Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Binary trading has caused many people (...)

Steven Ashley Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Binary trading has caused many people (...)

Rist Zita Ünnepi kvíz est

Ugyan 21 én lesz a Philiaban ,ugyan (...)

Farkas Éva Megbüntették uszításért a (...)

Örülök az obiektiv döntésnek, (...)

Business and Project Loans Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Do you need a quick long or short term (...)

Mark Thomas Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Borrow money here Fast online loans (...)

Gergely Gyula Kárpótlást kínálnak a 2020/2021-es (...)

Nesze semmi, fogd meg jól ! Ezt nagyon (...)

Levay Attila A nagybányai elkerülő gyorsút a (...)

Itt akkora a lopas, hogy soha nem fog (...)

Miklos Artur Domokos Run 2022

Köszönöm a megosztàst! Igen, (...)

Farkas Eva Meghajolni a legnagyobb magyar emléke (...)

IGY IS LEHET,EGY REMÉNY SUGÁR hogy (...)

Günther Hornung Vasárnapi szentmisék rendje (...)

A szentmisek a templom Facebook (...)

mariakovac Szilveszteri kvíz-est

A sürgős egyének közötti kölcsön (...)

mariakovac Szilveszteri kvíz-est

A sürgős egyének közötti kölcsön (...)

mariakovac Szilveszteri kvíz-est

Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam
Reklam
Kk
banyavidek