no
2024. április 26., péntek Ervin napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

A Nagybánya Tájképfestõ Telep 20 éve című kötet elé

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Egy festőtelep születésnapjára


Népes közönség jelenlétében, s az áramszolgáltatás tökéletlensége okán gyertyafényes hangulatban került sor múlt csütörtökön Vésõ Ágoston festõmûvész „A Nagybánya Tájképfestõ Telep 20 éve” címû kötetének bemutatójára és a könyv megjelenése elõtt tisztelgõ kiállítás megnyitójára. A Teleki Magyar Ház Thorma János termében zajló eseményt Ludescher István alpolgármester, az intézmény nevében pedig Dávid Lajos köszöntötte, s az idõs, Munkácsy-díjas alkotó is felszólalt, aki lelke, két évtizeden át irányítója volt a kezdeményezésnek. Az alábbiakban a házigazda köszöntõjét olvashatjuk.

 

Egy elvi felvetéssel kezdeném gondolataimat: e könyv konkrét témájától elvonatkoztatva nagy-nagy adósságaink vannak a helytörténetírás tekintetében. Nem a régmúlt századokra gondolok (ott van még mit felütni, fellapozni, ha az itt élõk, a település mindennapjait szeretnénk felidézni), még csak nem is a XX. század elsõ 6-8 évtizedének eseményeire (ahol már nagyobbak a fehér foltok, de Balogh Béla kutakodásainak, meg a néhai Csoma György adatgyûjtõ munkásságának is köszönhetõen lesz honnan elindulniuk a jövendõ történészeinek), hanem az 1989 óta eltelt 25 esztendõ tekintetében. Ez utóbbi negyedszázad, amely úgy repült el a fejünk felett hogy szinte észre sem vettük, még e kis magyar közösség életében is nagyságrendekkel volt gazdagabb eseményekben mint a megelõzõ 50 év, s közösségünk jövõjét, sorsát meghatározó hatásaiban egészen bizonyosan az. Zárt kapuk mögött éltük az életünket ’89 decemberéig, e kapukat azonban olyan lendülettel nyitottuk tágra a Kondukátor bukását követõen, hogy nem csak a kaput sikerült sarkából kiszakítanunk, de tartok tõle, a fél karunk is vele szakadt. Mestersebész legyen a talpán aki azt visszaragasztja.

Hogy van ilyen mestersebész abban nem kételkedem. Hívõ ember vagyok. Az asszisztensei azonban mi emberek vagyunk, s a mûtéthez nem lesz elegendõ felismernünk a diagnózist, de a kórtörténetet is fel kellene tárnunk, hogy pontosan tudjuk: honnan is kell elindulnunk. Ismernünk kellene tehát e negyedszázados történelem minden mozzanatát.

Vannak-e forrásaink? Aligha.

Az emberek, akik tudatos felnõttként élték végig e korszakot egyre kevesebben vannak, gondolataikat, emlékeiket senki le nem jegyezte. Sajtónk folytonos szûkségében csak felszínesen képes tükrözni e város mindennapjait, s követni a felszín alatti vizek mozgását, az utca történéseit, a háttereket; jószerivel csak kronológia. Könyveink – nos ezen a téren vagyunk a legszegényebbek. Szépíróink Pusztai János óta lényegében nincsenek, néhány kisebb szépirodalmi próbálkozás, vers- és riportkötet képviseli az utóbbi negyedszázad vonatkozásában a nyomtatott szépirodalmat Nagybányán. Helytörténetíróink akik vannak, a hatalmas munka szorításában jórészt a korábbi történelmi korszakokra szorítkoznak, az elmúlt negyedszázadot alig (egyáltalán nem) dokumentálták.

Tudom, e gondolatsorral kissé elkalandoztam a tárgytól, azonban érteniük kell: mi okból vettem kézbe különös örömmel a Nagybánya Tájképfestõ Telep 20 éve c. kötetet, amely Vésõ Ágoston festõmûvész szerkesztésében jelent meg 2016 legelején. Mert dokumentál - s nem is akármit, hanem az elmúlt 25 év egyik legkomolyabb bányavidéki magyar kulturális vállalkozását, mûvészeti vonatkozásban pedig kétségkívül a legkomolyabbat: a Nagybánya Tájképfestõ Telep két évtizedét. Igaz, inkább fotókban... A szöveges rész szellõsségén a tördelés sem tudott érezhetõen javítani – a táborvezetõ Vésõ Ágoston, valamint Szücs György (a Magyar Nemzeti Galéria igazgatója) és Szilágyi András mûvészeti író szakmai szövegei mellett magam például szívesen láttam volna a sajtómunkások talán kevésbé reprezentatív, ám életszagúbb írásaiból is egyet-kettõt a kötetben, mindenképpen növelte volna a kiadvány dokumentumértékét – ezzel együtt azonban hiánypótló, igényes lenyomatát vehettük kézbe a Bányavidék elmúlt negyedszázada egyik epizódjának.

Miért is?

1. Vésõ Ágoston nem csak egy mûvésztelepet alapított és mûködtetett - amilyenbõl meglehetõsen bõven burjánzott az utóbbi években szerte a Kárpát-medencében –, hanem Nagybánya szellemi és földrajzi vonzáskörzetében alapított mûvésztelepet, ami önmagában is merész, kockázatos vállalkozás.

2. A Nagybánya Tájképfestõ Telep – amint Vésõ Ágoston is utal erre a kötetben – nem valamely intézmény anyagi biztonságot is nyújtó védõ szárnyai alatt szervezõdött és élte mindennapjait, hanem jószerivel saját magának kellett intézménnyé válnia, létrehozva azt a civil hátteret (a Nagybánya Képzõmûvészeti és Kulturális Egyesületet) amely a mûködését biztosította.

3. Végül a Nagybányai Tájképfestõ Telepet nem tiszavirág életû kezdeményezésnek szánták alapítói, mert ilyenekbõl is bõven volt mifelénk – átgondolatlan közösségi kezdeményezések és politikusi nagyotmondások egynyári virágainak szirmaiban gázoltunk negyedszázadon át –, hanem azzal a meggyõzõdéssel indították útjára 1996-ban Magyarláposon, majd költöztették 2000-ben Felsõbányára, hogy hosszútávú tervezés és kitartó munka nélkül lehet ugyan dolgozni, de nem érdemes, s hogy annak a hagyományban és igényességben gyökerezõ kortársi szemléletû tájfestészetnek a meghonosítása (visszahonosítása), amelyet a maguk számára célként megfogalmaztak, idõt, munkát és bizony pénzt – tehát elkötelezõdést igényel...

Hollósyék példája is ezt igazolja, akik ugyan szintén egynyári kalandként ruccantak le Münchenbõl Nagybányára, azonban a helyszínt látva nagyon hamar felülbírálták döntésüket, s ehhez Nagybánya részérõl is minden lehetséges támogatást megkaptak. Retorikus a kérdés: mire emlékeznénk ebbõl a 120 évvel ezelõtti eseménybõl, ha 1896 után nincs a következõ félévszázad? Beszélhetnénk-e ma úgy Nagybányáról, mint „a modern magyar képzõmûvészet szülõhelyérõl”, ha nincs Réti, Ferenczy, Thorma, akik Hollósy kezébõl a következõ évtizedekben átvették a stafétabotot? Magunk is tudjuk a választ.

Ezzel a gondolattal indultak tehát útnak Vésõ Ágostonék 20 évvel ezelõtt, s hogy nem minden eredmény nélkül, arról már a Telep számadatai is sokatmondóan árulkodnak. 1996-1999, majd 2000-2016 között 11 országból 150 mûvész fordult meg a Telepen. Munkájuk eredményét a 20 év alatt 50 belföldi és 20 külföldi kiállítás igazolja, valamint az a 400 festménybõl álló gyûjtemény, amelyet a résztvevõ mûvészek hagytak ajándékba a szervezõk számára.

Ehhez képest az én szememben már csak megérdemelt, de szerény bónusz a Magyar Örökség Díj és a többi elismerés; Vésõ Ágostonék nyilván nem ezért csinálták...

Más kérdés, hogy hol a helye ennek a próbálkozásnak ebben a 120 éves folyamatban...?

A két véglet közül az egyik Szilágyi András mûvészetfilozófus és mûvészeti író, aki szerint: A mai „Nagybánya ... igazi átmeneti, köztes világ. Képzõmûvészete múlt és jelen közé van beszorítva, amiben a múlt szépsége eltakarja a jelen szürkeségét, s amiben a jövõ bizonytalan....”

A Réti Istvánt idézõ Szücs György válasza pragmatikusabb és bizakodóbb: „Ha számban megfogyatkozva is: mûvészek élnek ott, dolgoznak ma is, és a jövendõ talaját munkálják...”

Ilyenformán én is mindenképpen újrafogalmaznám a kötet egyik megállapítását, miszerint „ez a jobb sorsra érdemes kezdeményezés bár sok csatát nyert, de háborút nem”. Nincs háború; az élet végtelen csaták sorozata. Hogy egy-egy gyõzelem, vagy vereség a nagy ügy szemszögébõl mi is valójában, azt csak a Teremtõ tudhatja, az emberek világában legfeljebb az utókor tudja majd megítélni. Hollósyék nagyszerû megvalósítása ha akarom csoda - ha akarom torzón maradt félévszázados „kiugrási kísérlet”; a siker mércéje sohasem lehet az örökkévalóság...

Végezetül, Vésõ Ágoston egyik megállapításába kapaszkodva, miszerint az igaz mûvészet utat jelent az Istenhez, engedjék meg, hogy felolvassam Babits Mihály: Mûvész imája c. versét, s ezzel kívánjak a mûvésznek és minden társának erõt a folytatáshoz:

 

Adj nyálat ajkaimnak, Isten,

adj termékeny kilenc esztendõt,

hogy hangos, unokás vasárnap

üdvözítse az új teremtõt!

 

Adj napjaimnak szõkeséget

és éjeimnek barnaságot,

hogy virágától gyökeréig

végigszagoljam szent világod!

 

Naptól, sártól és virágvértõl

csatakosan állok elõtted:

mind, amit adtál, elfogadtam:

áld meg áldódat, követõdet!

 

Dávid Lajos


(Bányavidéki Új Szó)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Ingyenes hitelek vállalkozás indításához Komoly és gyors magánhitel Hitelt keres tevékenysége felélesztésére, akár egy projekt (...)

Ingyenes hitelek vállalkozás indításához Komoly és gyors magánhitel Hitelt keres tevékenysége felélesztésére, akár egy projekt (...)

Komoly hitel ajánlat Komoly hitelajánlat Sziasztok, természetes személy vagyok, aki a Magyar Köztársaság egész (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek