Dragnea örülne, ha az RMDSZ kormányon lenne a „nagy egyesülés” centenáriumán

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Ismét az RMDSZ kormányra hívása mellett érvelt Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki szerint a „sebek gyógyulását” szolgálná, ha a magyar érdekképviselet kormányon lenne 2018-ban, amikor az ország „a Román Királyság és Erdély nagy egyesülésének” centenáriumát ünnepli.


A pártelnök a România TV hírtelevízióban vasárnap este azt mondta: nem zárkózik el attól, hogy felkérje az RMDSZ-t a kormányzati részvételre – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség magyar kiadása. Dragnea kifejtette: egyelőre nem tárgyaltak erről Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnökkel, a kisebbik kormánypárt a szabadelvű ALDE elnökével, erre csak a kormány tevékenységének kiértékelése után kerül sor.

Az RMDSZ-esek mindig jól felkészült, hatékony, komoly és szorgalmas embereket javasoltak a kormányzati tisztségekbe. Akárhány kormányban részt vettek, soha nem emlékszem olyasmire, hogy teljesítményhiánnyal lehetett volna vádolni őket” – mondta Dragnea a România TV-nek adott interjúban. A PSD elnöke kifejtette, hogy azért is pozitív lépésnek tartaná az RMDSZ felvételét a kormánykoalícióba, mert 2018-ban a „nagy egyesülés” centenáriumát ünnepli az ország.

„Azt hiszem, hogy jövőre lehetőségünk kínálkozna több seb bekötözésére. Jó megoldás lenne, de még nem beszéltem velük. Talán tévedek, talán egyesek megharagszanak, talán egyeseknek gondjuk van ezzel, de mindannyian románok vagyunk. (...) Én azt mondom, hogy jót tesz, ha kevesebb köztünk a feszültség és több a híd, így, a románok között.

Persze, ez kényes téma. Én nem zárom ki, nem utasítom el a gondolatot, hogy az RMDSZ kormányon legyen. Biztos, hogy jó megoldás volna, de sem nekem, sem Tăriceanu úrnak nem volt velük komoly, megfontolt beszélgetésünk erről” – idézte a szociáldemokraták vezetőjét az Agerpres. Liviu Dragnea először az RMDSZ májusi kongresszusán hívta burkoltan a kormánykoalícióba a magyar szövetséget, amellyel a decemberi választások után parlamenti együttműködésről – az előre egyeztetett törvénytervezetek kölcsönös támogatásáról – állapodott meg a PSD-ALDE koalíció. A román sajtó most azért vette ismét elő a témát, mert feszültségek támadtak Sorin Grindeanu szociáldemokrata kormányfő és a PSD vezetősége között. A kormány politikai összetételének megváltozásához (az RMDSZ bevonásához) a parlament bizalmi voksára van szükség, ami jó alkalom lehet Dragneának egy nagyszabású kormányátalakításra.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.4486 RON
1 dollár = 3.9628 RON
100 forint = 1.4356 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Beton vas szerelőket Németországba Német cég keres gyakorlott, profi Betonvas szerelőket hosszú távra Németországba. Első (...)

Beton vas szerelőket Németországba Német cég keres gyakorlott, profi Betonvas szerelőket hosszú távra Németországba. Első (...)

Magyarországi munka Magyarországi munkahelyre azonnali munkakezdéssel, alkalmazunk betanított gépkezelőket, (...)

adj fel hirdetést
mmhirlap

SZAVAZÁS

Milyen helyi, magyar érdekeltségű projektet tart legfontosabbnak?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Kovács János Magyarország megvétózza a (...)

Ha valakinek nem világos a magyarok (...)

Telepes Hunor Áder János minden magyar (...)

Igazi államelnökünk van oda át. Jó (...)

vgá Szilágyi Zsolt maradt az EMNP elnöke

Minden jót, Sziszi (Szilágyi Zsolt)!

vgá Magyarul a kórházakban: az (...)

üröm az örömben

Tasnádi András Zsolt lelkipásztor Nagyhéti egyházi hírek

A Nagybánya-Újvárosi Református (...)

LAZAR LACI Zongorakoncert

GRATULALOK...

vgá Hát persze, hogy nem váltják le (...)

miért is váltanák le, kész (...)

vgá Nagybánya polgármesteri hivatala (...)

szép legyen a főtér

Zaboraski Trinita Beiktatták Máramarossziget (...)

Lovász Istvánnak hívják a lelkész (...)

Gabriella Szigeti Beiktatták Máramarossziget (...)

Lehet tudni a nevét?

Gorzo( Sandor ) Zita Hogyan tovább?

Mely koszonettel es halaval tartozunk (...)

Ibolya Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Miért kell minden EMBERI (...)

theresia trenn Beiktatták Máramarossziget (...)

keresem Maramarosszigeten a regen ott (...)

Tündérke Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

'Csendesedjünk el, és kérjük (...)

Kellner Judit Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Még hány bőrt akarnak lehúzni Csaba (...)

dioszegi imre Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ezek a szemetek mingyart a magyarsag (...)

Kovacs lajos Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mindentlátó te az alapitványnál (...)

Székely betyár Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ásd el magad mindentlátó! Ne ítélj (...)

Mindentlátó Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ha tiszteséges lenne, akkor mitől (...)

remete balatoni Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Nem vagyok optimista a vizsgálatok (...)

Gálóci Imre Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Egyszerűen NEM értem,miért (...)

Márton Etelka Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Elszomorít, felháborít a hatóságok (...)

Erika Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Hát ez várható volt.Csoda már az (...)

dr Kalotay Eszter Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mi fontosabb a gyerekek életben (...)

annacska Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Azt gondolom nézzünk szét, (...)

Torjai Anna Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mivel segítette a hatóság a (...)

Viktor950 Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Borboly Csaba sepregessen a sajat haza (...)

Marcsi943 Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

A hatoságok a tolvajokat,gazembereket (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
x Ezt olvasta?

Júniusi kvíz-est

Júniusi kvíz-est

Ismét lesz kocsmakvíz est június 30-án, pénteken 20 órától a Cinquecento Pizzázóban (volt Dominó, Petőfi Sándor utca (...)