Okkult hatalom ellen hív százezreket az utcára Dragnea

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Földalatti hatalom élősködik és terrorizálja az államot – nyilatkoztatta ki a PSD elnöke, és nagygyűlést hirdetett a Bukarest Pride utánra.


Nagy tumultus lesz szombat este a bukaresti Victoria téren, ugyanis több százezer embert vár oda Liviu Dragnea, hogy a PSD felhívására megvédjék a jogállamot és a demokráciát. 

 

A meghívás este 8 órára szól, időben elég közel a romániai LMBT-közösség idei bukaresti felvonulásához, amely szintén június 9-én indul délután hattól a Victoria térről az Egyetem térre. Miközben a jogállamot féltő PSD és Dragnea támogatja a jogegyenlőséget alkotmányban akadályozni kívánó népszavazási kezdeményezést, amellyel már az alkotmány is megtiltaná a melegházasságot.

 

Merthogy a PSD nagygyűlését épp a jogállamiság, a polgári alapjogok és demokrácia védelmében hirdette meg a párt végrehajtó bizottságának hétfői ülése után olyan, propagandisztikus fordulatokban és önellentmondásokban gazdag szöveggel, hogy muszáj szó szerint idéznünk:

„A nagygyűlés tiltakozás az ellen, hogy megkérdőjelezik a demokráciát és a jogállamot. Meg akarjuk mutatni, hogy eltökéltek vagyunk, és a végsőkig elmegyünk. Mindazokat várjuk, akik szabad országban akarnak élni, ahol az intézményeket nem terrorizálják. Olyan országban, ahol a propaganda miatt felmerül a gond, hogy egy nem legitim, obskurus, földalatti szervezet élősködik az állam intézményein, amely okkult módon befolyásolja a fontos döntéseket, visszaéléseket, törvénytelen beavatkozásokat enged meg, hagyja, hogy román állampolgárokat és cégeket zárjanak be, hogy többezer sorsot tegyenek tönkre, és olyan érdekeket követ, amelyek nem mindig kizárólag belülről fakadnak.”

Akit ez a szövegfolyam meg tudott győzni, készüljön bátran Bukarestbe, a PSD biztos elviszi ingyen.

 

Dragnea egyébként több százezer résztvevőre számít, a PSD-ben lassan presztízskérdéssé vált, hogy a párt is tartson nagygyűlést a bukaresti Victoria-téren, amely a tavaly január óta a kormány- és PSD-ellenes tüntetések állandó helyszíne. Áprilisban Dragnea még a hagyományos család, néhány hete pedig a jobboldali Klaus Iohannis által lemondásra felszólított Viorica Dancila miniszterelnök támogatása érdekében akart nagygyűlést szervezni.

 

A mostani témaválasztás azzal függ össze, hogy időközben bebizonyosodott: a titkosszolgálat több titkos megállapodást kötött az igazságszolgáltatás csúcsszerveivel, a múlt héten pedig az alkotmánybíróság a baloldali kormánynak adott igazat az elnökkel folytatott jogvitában, és arra kötelezte Iohannist, hogy váltsa le a korrupcióellenes főügyészt.

 

Hétfői sajtóértekezletén Dragnea elhárította azt az újságírói kérdést, hogy a PSD felfüggesztené-e az államfőt hivatalából, ha az nem hajlandó eleget tenni az alkotmánybírósági döntésnek. Dragnea szerint a PSD ennek mérlegelésével megvárja, hogy megjelenjen az alkotmánybíróság testület – indoklással kiegészített – döntése a közlönyben, illetve azt, hogy az államfő mit lép az ügyben.

(foter.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk