Egy nap alatt 25-en haltak meg a koronavírus miatt

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Újabb 25 beteg halt meg Kínában hétfő estig koronavírus okozta tüdőgyulladás miatt, így a ragály halottainak száma egy nap alatt 81-ről 106-ra emelkedett.


A Nemzeti Egészségügyi Bizottság közlése szerint a biztosan a kórtól fertőzött tüdőgyulladásos betegek száma 4515-re nőtt a vasárnap esti 2835-ről. Közülük 976-nak válságos az állapota, egy nappal korábban 461 ennyire súlyos esetet jegyeztek fel.

A fertőzésgyanúsak száma csaknem hétezerre emelkedett hatezerről - ami lassuló növekedés.
A járvány gócpontjában, a 11 millió lakosú Vuhanban naponta már több mint 15 ezren kerülnek kórházba magas lázzal, ami ötszöröse az ilyenkor szokásosnak. A városban 62 kórháznak van lázklinikája.

A város párttitkára hétfőn este a sajtónak azt mondta, hogy zsúfoltság alakult ki a kórházi felvételeknél, de a helyzet javul.

Németországban is

Eközben Németországban is megerősítettek egy megbetegedést, amelyet a koronavírus okozott. A bajor egészségügyi minisztérium hétfő éjjeli közlése szerint a beteg egy férfi, Münchentől 30 kilométerre délnyugatra lakik. Állapota stabil. Hogy járt-e Kínában, azon belül pedig Vuhan városában - a járvány gócpontjában - arra nem tért ki a minisztérium.

Újabb kanadai beteg

Időközben kiderült, hogy Kanadában immár ketten fertőződtek meg bizonyítottan a kórokozótól. Eddig csak egy férfit támadott meg a ragály, aki Vuhanból tért vissza, hétfőn azonban bebizonyosodott, hogy a feleségét megfertőzte. Közös háztartásukban más nem lakik.

Eltanácsolják a Kínába utazókat

Az Egyesült Államok kormányzata ugyancsak hétfőn már egész Kínára szólóan eltanácsolta állampolgárait az utazástól. Addig csak Vuhant és környékét ajánlotta elkerülni. Az Egyesült Államokban öt bizonyított koronavírusos megbetegedést jelentettek eddig.

Ugyancsak néhány esetről számolt be Dél-Korea, Tajvan, Nepál, Vietnam, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Franciaország és Ausztrália.

(origo.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8286 RON
1 dollár = 4.4674 RON
100 forint = 132.46 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

VÂND CASA ȘI CURTE IN ZONA CUZA VODA DIN SIGHETU MARMATIEI VÂND CASA MOBILATĂ SI ANEXE , CURTE DE 500 MP ÎN SIGHET STRADA GH. LAZAR NR. 1C TELEFON (...)

Megemlékezés ,, Számunkra te soha nem leszel halott, Örökre élni fogsz mint a csillagok. Az idő (...)

FELKESZITO MATEKBOL Matematikat tanitok V-VIII osztalyos tanuloknak.. Telefon:0727374905

adj fel hirdetést
noileg oldalt

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

oezovecu 65 halott, 2109 fertőzött eddig a (...)

http://mewkid.net/when-is-regylia/ - (...)

Mária Ingyen letölthető az összes Szabó (...)

Nagyon jó ötlet. Ebben a vírusos (...)

Fux Maria Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Koszonom a felemelo es batorito (...)

Gyöngyi Kesztyűt, maszkot, (...)

Szükséges jo ötlet. Várjuk minél (...)

Maria Magdolna Kesztyűt, maszkot, (...)

Biztos sokan elfogadják ebben a (...)

Rist Zita Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Nagyon orvendek ennek a lehetosegnek

Dencsák Éva Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Örvendek,ott leszek

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

ASADAR NU SE INTELEGE DE CE APAR (...)

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

MIERT ERKESZTEK SZAMLAK A GAZTUL AZ (...)

Erika Kesztyűt, maszkot, (...)

Szupper ez nagyon jo otlet

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

r0 Hívjuk ki párbajra mr. coronavírust

talan inkabb feljunk a paniktol ,es ne (...)

András László Betiltotta a bukaresti polgármesteri (...)

Nem értem mi a székelyföldi románok (...)

Béres Éva Értékek vonzásában – (...)

Szuper jó ötlet büszke vagyok (...)

Szálka Róbert Értékek vonzásában – (...)

Megtőrni látsztik a jég ! (...)

Rist Zita Egy éves önkormányzati beszámoló - (...)

Gratulalok Pikulas, sok sikert tovabbra (...)

Marianna Neményi Székelyföldért megmozgatjuk (...)

Javaslattal élnék a Székely Nemzeti (...)

Hajnalka Viselet- és likeversenyt hirdet a (...)

Nagyszerű ötlet, gratulálok! (...)

Földházi István Ezüstfenyő díjban részesült (...)

Bizony, mind igaz, amit róla itt (...)

Miklos Csaba IN MEMORIAM SZENTGYÖRGYI SÁNDOR

Nyugalma legyen csendes , emleke orok ! (...)

Zoltan Thurman Papi cölibátus: XVI. Benedek megtöri (...)

A Le Figaró a világ legbefolyásosabb (...)

Zoltan Thurman Nagybánya a Hunyadiak korában

Ezt minden nagybányai iskolában (...)

Máriás József 60 milliárd forintból 34 kastély és (...)

Üdvös lenne felkarolni a pribékfalvi (...)

András László Klaus Iohannis elütötte Orbán Viktor (...)

Ez az ember fordítva van bekötve. Az (...)

Molnár György Női kávéház

Borbás Marcsi műsorában is (...)

Nagy Annamária Máramarosi diákok tantárgy versenyen

A Kriza János Balladamondó, (...)

Kov A Átment a román parlament (...)

Clemancoval lefekudot a kiralyno,es (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
ffe
korona tegyen right7