Hivatalosan is a városalapító Szent Lászlóról neveznék el a Ferdinand hidat Nagyváradon. A polgármesteri hivatal hétfői közleménye szerint ha a névváltozásra a Bihar megyei prefektúra keretében működő névadóbizottság rábólint, akkor a városi tanács elé terjesztik a vonatkozó határozattervezetet. A nagyváradi magyarok nyilván eddig sem használták a (...) olvasd tovább
A NATO és Románia tárgyalásokat folytat arról, hogy Bukarest is állomásoztathassa az észak-atlanti szövetség nehézfegyverzetének egyes elemeit – jelentette ki kedden Mircea Dusa védelmi miniszter. A román tárcavezető kedden hivatalában fogadta Philip Breedlove-ot, a NATO európai erőinek főparancsnokát. Dusa szerint a szakértői tárgyalások (...) olvasd tovább
Kemény Melinda volt némethlászlós levele a leendő némethlászlósoknak: Kedves Felvételiző! Remélem az előttem szólók, már meggyőztek téged arról, hogy a Németh László Elméleti Líceum a legmegfelelőbb hely a számodra, de ha mégis kételkednél benne, akkor talán e pár sor majd elbillenti a mérleget. 2013-ban végeztem a humán tagozatú osztályban, jelenleg pedig (...) olvasd tovább
Az alábbiakban közöljük a jövő tanév kínálatát a nagybányai óvodák és napközik területén. Kérjük a szülőket jelentkezzenk, iratkozzanak a kiválasztott óvodákba: - 30-as sz Napközi (óvodacsoportja), Zazar negyed, str. Victoriei 110. óvónő: Barcs Éva, tel: 0722 879 657 - 30-as sz. Napközi (napköziscsoportja), Zazar negyed, str. Victoriei (...) olvasd tovább
Huszonegy új határátkelő nyílik Magyarország és Szlovákia között egy ősszel induló projekt keretében - jelentette be a magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután tárgyalt szlovák kollégájával. Szijjártó Péter elmondta, számos, a határon átnyúló infrastruktúra-fejlesztési projekt van (...) olvasd tovább
A Szatmár Megyei Tanács a saját fejlesztési stratégiájába belefoglalta a megye turisztikai látványosságainak népszerűsítését. Ne feledjük, a legértékesebb erőforrás a megyénkben élő emberek: románok, magyarok, svábok és más nemzetiségűek, akik évezredek óta békességben és harmóniában élnek együtt. A Szatmár Megyei Tanács elindította a turisztikai (...) olvasd tovább
Az SZKT támogatta azt a javaslatot, hogy szűnjön meg a politikai alelnöki tisztség, és a főtitkárságot alakítsák vissza ügyvezető elnökséggé. Megvitatta szombaton az SZKT az RMDSZ alapszabályához beérkezett módosító javaslatokat. Támogatta azt a javaslatot, hogy szűnjön meg a politikai alelnöki tisztség, és a (...) olvasd tovább
A megaláztatások és szenvedések közepette is embertársait szerető Jézus példájáról beszélt Ferenc pápa a római Szent Péter téren virágvasárnap bemutatott szentmisén, amellyel megkezdődtek a húsvéti szent hét egyházfő vezette szertartásai. Ferenc pápa homíliájában úgy fogalmazott, hogy a megalázott, kigúnyolt, megkínzott, (...) olvasd tovább
Közös autonómiaküzdelemre és „politikai önvédelemre" készül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – jelentették be hétfőn közös kolozsvári sajtótájékoztatójukon a két szervezet vezetői. Tőkés László EMNT-elnök úgy vélte, a két tanács stratégiai szövetsége a (...) olvasd tovább
Büszkén jelentem ki, hogy falunkban, Szamosardón még mindig találunk egy olyan embert, aki a hazáért harcolva túlélte a II. világháború vérfürdõs idõszakát. A 93. életévét már túllépõ id. B. Tóth János („Kökény Jankó”) beavatott engem is annak az idõszaknak a rejtelmeibe. Bár életének errõl a szakaszáról nem éppen a leglelkesebb (...) olvasd tovább
A nyugat felé fordulna Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki elmondta azt is, hogy rendezné a viszonyukat Németországgal és az Egyesült Államokkal is. Az ellenzéki pártvezető hangsúlyozta azt is, hogy szerinte elfogadhatatlan, Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő holokauszt-emlékművet gyalázó tette. NÉMETORSZÁG MELLETT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKKAL IS (...) olvasd tovább
A több száz maradványból vett DNS-minták hetven különböző embertől származnak, egyetlen ép holttestet sem találtak. A francia Alapokban lezuhant Germanwings-repülőgép áldozatainak összegyűjtött maradványai közül eddig hetven embert különböztettek meg - közölte a katasztrófa helyszínéhez legközelebbi (...) olvasd tovább
ÖSSZEFOGLALÓ (Krónika.ro) – Közösen szervez előválasztást és közös polgármesterjelöltet indít Marosvásárhelyen az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) – erről pénteken írtak alá szándéknyilatkozatot a három politikai alakulat Maros megyei és marosvásárhelyi elnökei. „A matematikai lehetőség eddig is adott volt arra, hogy (...) olvasd tovább
Szili Katalin a jövőben miniszterelnöki megbízottként az autonómiakoncepciók kidolgozásában segít a külhoni nemzetrészeknek. Új megbízatása „testre szabott" koncepciót kidolgozni, hiszen a Kárpát-medence különböző területein más-más önrendelkezési formákra van szükség. A találkozón Biró Zsolt pártelnök és Kulcsár-Terza (...) olvasd tovább
Kiss Oszkár volt némethlászlós levele a leendő némethlászlósoknak: Közel 11 éve, hogy sikeresen leérettségiztem a Németh László líceumból. Hova sodort a sors? Kolozsvárra, a kincses városba. Egy volt matek-infós osztály tanulójaként úgy gondoltam, hogy a reál szakból elég volt és itt az ideje a humán szak felé (...) olvasd tovább
A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben a kora reggel élelmiszerért sorban álló felsõbányaiak arról is beszélgettek, hogy elõzõ este milyen volt a magyarországi tévéadók vétele. Ha rossz volt a vétel, Jablanóczki Istvántól is kértek tanácsot. Akkor ismertem meg õt, amikor egy dombon álló házában elkértem tõle egy új (...) olvasd tovább
Három személyt állított elő csütörtökön a rendőrség a Quaestor-üggyel kapcsolatban. Az előállítottak között van Tarsoly Csaba, a csoport vezére is. Csütörtök délután a Quaestor-üggyel összefüggésben három személyt állítottak elő a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (...) olvasd tovább
Egyelőre keveset tudni a 28 éves Andreas Günther Lubitzról, a kedden lezuhant Germanwings-járat másodpilótájáról, aki a francia ügyészség szerint szándékosan csapódhatott a földnek a géppel. A férfi szerepelt az amerikai FAA szövetségi repülési hatóság tanúsított pilótáinak listáján, felesége, gyermekei nem voltak, 14-15 éves korában kezdett el repülni, eleinte (...) olvasd tovább
Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester, Kiss Imola gazdasági igazgató és majdnem a teljes helyi tanács ellen bűnvádi eljárást indít a DNA - derül ki a korrupcióellenes ügyészség honlapján közzétett közleményből. A felsorolás szerint Benedek István, Gombos Géza Csaba, Peti András, Józsa Tibor, Karácsony Erdei Etel, Bakos Levente Attila, (...) olvasd tovább
Markót azzal gyanúsítják, hogy 2008-ban a reális piaci értékhez képest túlértékelt telkek alapján ítélt meg három kárpótlást, és ezzel 75 millió euró kárt okozott az államnak. Újabb, az ügyészek szerint illegális kárpótlási ügyben kéri Markó Attilának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) (...) olvasd tovább
Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)
Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)
john Helló Már csak elutasították a bank az utóbbi időben, és nincs, ahol máshol is kap a (...)
adj fel hirdetést