Új biztosjelöltet fog kérni Magyarországtól Trócsányi László és Romániától Rovana Plumb helyett az Európai Bizottság megválasztott elnöke, de még várja az Európai Parlament (EP) elnöke, David Sassoli hivatalos levelét az EP jogi bizottságának döntéséről - közölte az Ursula von der Leyen szóvivője hétfőn.
A szóvivő elmondta, az Európai Bizottság előzetes tárgyalásokat mát folytatott az érintett nemzeti kormányokkal. A folyatódó megbeszéléseken a bizottság új biztosjelölteket fog kérni Budapesttől és Bukaresttől egyaránt – mondta. David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke a nap folyamán hivatalos levélben tájékoztatta az Európai Bizottság megválasztott elnökét az EP jogi bizottságának a két biztosjelöltre vonatkozó határozatáról – közölte az Európai Parlament.
Az uniós parlament szakbizottsága hétfői ülésén fenntartotta múlt héten megfogalmazott álláspontját, hogy összeférhetetlenség van Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda tevékenysége között. A JURI múlt csütörtökön hallgatatta meg Trócsányi Lászlót, majd titkos szavazással állapította meg az összeférhetetlenséget.
Az uniós parlament frissen hozott eljárási szabályzata szerint, amennyiben egy parlamenti bizottság összeférhetetlenséget állapít meg egy biztosjelölttel összefüggésben, az nem léphet tovább a parlamenti meghallgatás folyamatában. Az EP-s szakbizottsági vélemény semmilyen kötelezettséget nem ró az Európai Bizottságra, azonban az uniós testület elnöke megvizsgálja a kialakult helyzetet.
(kronikaonline.ro)
KÖLCSÖN MAGÁNSZEMÉLYTŐL CSALÁS NÉLKÜL Kölcsönök kiegészítő garanciákkal, akár problémás ügyfelek számára is. (...)
hitel ajánlat bárki számára komoly Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)
Hitel kínál az egyének közötti súlyos Helló, Madame gazda gergelia vagyok. A magánszemélyek között kölcsön ajánlatot nyújtok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek