A Nagybányai Művésztelepről írott tanulmányok, írások, részletek

Adattárunk az alábbiakban beutat egy tanulmány-válogatást a Nagybányai Művésztelep történetéről, művészettörténeti szerepéről, valamint a magyar művelődéstörténetben elfoglalt szerepéről (oldalunk folyamatosan bővül)

Boros Judit: A nagybányai mûvésztelep és festõiskola
Szücs György: Egy közép-európai mûvésztelep (A Nagybánya-kutatás oldalnézetben)
Réti István: A nagybányai mûvészet esztétikai jellege és értéke a magyar és a külföldi mûvészethez való viszonyában


Boros Judit
A nagybányai művésztelep az alapítástól az első világháborúig
 

Ferenczy Károly: Hegyibeszéd
(megjelent a Bécsiposta c. kiadványban, 2010 február, www.bornemisza.at)

"A kocsifolyosón egy hollófekete hajú fiatal férfi álldogált, be-bekémlelve a kupékba: van-e helyük a fiataloknak, tudnak-e aludni? ő maga alig ült le helyére egész éjszaka, hogy amazoknak kényelmesebb legyen az elhelyezkedésük. Nyugtalan volt, mint a sorsfordulatot váró emberek. Révetegen bámult ki a csillagos éjszakába, amely hallgatagon borult a végtelen síkságra, némán őrizve a jövendő titkát" - e szavakkal idézete fel Réti István fél évszázaddal később az
1896. májusi első nagybányai leutazás várakozásteljes hangulatát.

Nagybánya, a középkori virágzó bányászközpont, a 19. század végén az álmos vidéki városkák életét élte. A máramarosi hegyek lábánál elterülő település déli irányba tágas síkságra nézett. A nyári nap sötétzöld erdőkről és világosabb, legelők borította hegyoldalakról vetült a városra, szokatlan élességgel emelve ki a nyár ragyogó színeit. Ideális terep volt egy olyan festőcsoport számára, amely a természet követését tűzte célul maga elé.
Hollósy Simon müncheni szabadiskolájában vetődött fel a gondolat, hogy az iskola Nagybányán töltse a
nyári hónapokat. Mivel az iskola növendékei mellett Hollósy meghívta Nagybányára azokat a festőket is, akik az akadémizmussal szembefordulva a magyar festészet naturalista megújítását szorgalmazták, megteremtődött egy festőkolónia megalapításának lehetősége. Hollósy világszemlélete, festői és oktatói magatartása lényegében a romantikában gyökerezett. Annak ellenére, hogy életét müncheni festőként élte le, mindvégig magyar festőnek tartotta magát és többször megfogalmazott célja volt a teljes nemzeti festészet természetelvű alapon történő megújítása.

A festőkolónia történetének első hat évét Hollósy és a Hollósy-iskola jelenléte határozta meg, noha ezekben az években Hollósy keveset festett. Részben túlságosan lefoglalta az iskola működtetése, a
korrigálás, a hajnalig tartó viták, részben kereste a legmegfelelőbb festői nyelvezetet nagy témája a Rákóczi induló megjelenítéséhez. Tájképfestészete Nagybánya elhagyása után, a Tisza menti Técsőn bontakozott ki a maga teljességében.
A Hollósyval együtt, vagy a következő években érkező legjelentősebb művészek: Ferenczy Károly,
Thorma János, Réti István, Iványi Grünwald Béla, Csók István a művésztelepen töltött első évek folyamán tértek át egy alapjában véve természetelvű, de nem minden vonatkozásában naturalista szemléletre, amely az emberi alak és a természet festői egybenlátásának lehetőségeit bontotta ki. Ferenczy Károly Hegyibeszéd (1896) vagy Glatz Oszkár Est a havason című munkái az új festésmód legjelentősebb alkotásai közé tartoztak és megalapozták a következő évtizedben kialakuló "nagybányai stílust." Ebben az időszakban nyaranta váltakozva 60 és 90 között mozgott a Nagybányán dolgozó festők száma. Az oktatás jórészt a szabad ég alatt, vagy esős időben a Ligetben felálított, bedeszkázott, de nagy ablakokkal ellátott szénatartóban zajlott. A Hollósy-iskola tagjai között magyarok, németek, oroszok, amerikaiak és számos más nemzet tehetséges fiatal festői érkeztek a városba. 1901. őszén, a már évek óta húzódó ellentétek következtében Hollósy végleg elhagyta Nagybányát. Az ekkorra már kialakult nagybányai hagyományt az 1902. tavaszán, Ferenczy, Thorma, Réti és Iványi-Grünwald által létrehozott Nagybányai Szabad Festőiskola és a köréje szerveződött művésztelep vitte tovább. Ezzel kezdetét vette a kolónia legtermékenyebb, noha művészeti szempontból korántsem egységes időszaka, melyet a plein air tájfestészet olyan kiemelekdő darabjai fémjeleznek, mint Ferenczy Károly Október, Festőnő, Majális című, programadónak nevezhető alkotásai.

1910-ig az iskola csak a nyári hónapokban működött azokban a ligeti fészerekben, amelyeket még a Hollósy-iskolának épített a város. Kezdetben úgy tervezték, hogy a négy tanár egyidejűleg korrigál a
növendékeknek, akik megválaszthatják kinél akarnak tanulni. Tandíj nem volt, a vendékek csak modellpénzt fizettek, a tanárok ingyen oktattak. 1911. után, amikor hosszú huzavona után elkészült a festőiskola épülete és néhány festőműterem, az oktatás télen sem szünetelt. Legnépszerűbbek továbbra is az iskola nyári kurzusai voltak, noha ekkor már kevesebb külföldi növendék fordult meg itt, mint Hollósy idejében. Volt olyan év (1906) amikor 78 tanítványt regisztrált Réti, köztük olyan „neós” festőket, mint Czóbel Béla, Boromisza Tibor, Bornemisza Géza, Perlrott-Csaba Vilmos, Réth Alfréd, Czigány Dezső, Ziffer Sándor, vagy később Tihanyi Lajos, aki az iskolán kívül dolgozott. Ők azok, akik a téli hónapokban Párizsban, jórészt Henri Matisse környezetében vagy iskolájában tanultak, és az ott elsajátított modern látásmódban dolgoztak nyaranta Nagybányán. Az általuk indított "neós" mozgalo