A román külügyminisztérium tiltakozása túlzó és indokolatlan, de nem szokatlan - így reagált a magyar köztársasági elnöki hivatal a román külügyminisztérium tiltakozására. Mint arról a Maszol beszámolt, a bukaresti külügyi tárca vasárnapi közleményében egyebek mellett azt írta, „teljes mértékben (...) olvasd tovább
Több magyar uralkodó, köztük Szent László király földi maradványait azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Székesfehérvári Középkori Romkertben talált csontleletek elemzése révén - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t. Több magyar uralkodó, köztük Szent László király (...) olvasd tovább
Kelet- és Nyugat-Európa között az egyik legfontosabb vasúti kapcsolat vezet át Budapest déli részén – jelentette ki a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára a megújult déli összekötő vasúti Duna-híd átadóján csütörtökön Budapesten. Vitézy Dávid kiemelte: a megújult híd nemcsak a vasúti személyforgalomban, (...) olvasd tovább
Az Európa-bajnok olaszok otthonában ugyan 2-1-re kikapott a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája A osztályának 3. csoportjában rendezett mérkőzésen, de ezúttal sem vallott szégyent. Különösen a második félidőben voltak Szoboszlaiék egyenrangú partnerei az olaszoknak, akik csak az első játékrészben játszottak úgy, ahogy azt a közönségük elvárta tőlük. Az angolok (...) olvasd tovább
Bő fél évvel magyarországi látogatása után ezúttal Ferenc pápa látta vendégül az Apostoli Palotában Orbán Viktor miniszterelnököt, akinek újraválasztása óta ez első hivatalos útja külföldön. Csütörtökön délelőtt 11 órakor fogadta Ferenc pápa a dolgozószobájában a magyar miniszterelnököt és a tervezett félórás találkozó 40 perces megbeszélés után ért véget. (...) olvasd tovább
Orbán Viktor győzelmi beszédet mondott vasárnap este. „Hatalmas győzelmet arattunk, akkorát, hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egészen biztosan” – kezdte Orbán Viktor. Hozzátette, akkor is képesek voltak nyerni, amikor mindenki összeállt ellenük - tudósít a Maszol.ro portál. Orbán köszönetett mondott a választóinak, külön kitért a (...) olvasd tovább
Százezrek előtt beszélt Orbán Viktor a Kossuth téren. A miniszterelnök többek között azt mondta, hogy a magunk érdekeit nekünk kell képviselnünk higgadtan és bátran, a mi érdekünk pedig az, hogy ne legyünk gyalogáldozat valaki más háborújában. Erőre van szükség! Legyen béke, szabadság és egyetértés – így mondták 1848-ban a (...) olvasd tovább
NOVÁK KATALIN LEHET MAGYARORSZÁG LEGFŐBB KÖZJOGI MÉLTÓSÁGA. Ma kerül sor a köztársasági elnök megválasztására és ünnepélyes eskütételére az Országgyűlésben. Áder János utódja minden bizonnyal a Fidesz–KDNP jelöltje, Novák Katalin volt családügyi (...) olvasd tovább
A magyar kultúra napján megújul a Duna. A közmédia csatornája január 22-től új és megújult napi tartalmakkal, showműsorokkal és új műsorvezetőkkel várja a nézőket. Egy teljes megújulás küszöbén áll a Duna, amely 21. századi vizuális megjelenéssel és tartalommal készül január 22-től a nézőknek. A csatorna (...) olvasd tovább
Április 3-ára írta ki az országgyűlési választásokat és a gyermekvédelmi népszavazást a köztársasági elnök. Áder János indoklásában úgy fogalmazott: 32 évvel ezelőtt, az első szabad választások eredményeként Magyarország független, demokratikus ország lett. Az államfő hozzátette: az idei esztendőben Magyarország választójoggal rendelkező polgárai immár kilencedik alkalommal (...) olvasd tovább
A hamarosan megnyíló Magyar Zene Házát a világ 22 legjobb, 2022-ben megvalósuló kulturális látványossága közé választotta az egyik legmeghatározóbb nemzetközi programajánló magazin, a Time Out. A Magyar Zene Háza olyan kulturális kuriózumokat előzött meg, mint a kairói Nagy Egyiptomi Múzeum. Idén január 22-én nyílik meg a Magyar Zene Háza a (...) olvasd tovább
Novák Katalin jelenlegi családokért felelős tárca nélküli minisztert jelöli Magyarország köztársasági elnökének a Fidesz – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök keddi évzáró sajtótájékoztatóján, Budapesten. Áder János jelenlegi köztársasági elnök második államfői mandátuma 2022. május 10-én jár le. Az (...) olvasd tovább
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az azonnali kérdések órájában reagált Schmuck Erzsébet (LMP) országgyűlési képviselő nyugdíjakra vonatkozó kérdésére a parlamentben. A miniszterelnök felhívta arra a figyelmet, hogy az LMP-s képviselő azokkal van szövetségben, akik elvették a 13. havi nyugdíjat, és tönkretették a magyar nyugdíjasokat. 2002–2010 között 4 (...) olvasd tovább
Minden dolgozó, gyermeket nevelő szülő visszakapja az idén befizetett szja-ját, ez csaknem 2 millió szülőt érint – jelentette be a pénzügyminiszter. A családi adóvisszatérítés csaknem 2 millió szülőt érint, és összesen több mint 600 milliárd forintos támogatást jelent – mondta Varga Mihály (...) olvasd tovább
Szeretnél egy olyan honlapot, ahol a régi mesterségek újra életre kelnek? Ahol a mesterek világának ajtaján bárki bekopoghat? És egy olyat, ahol a mester találkozik a felfedezővel? Most mindez megadatott, hiszen a www.aszakkor.hu felülete teret szentel a népi művészetek és mesterségek elsajátítására. Nem csak (...) olvasd tovább
Összesen 7,8 milliárd forintot (több mint 22 millió euró) ad erdélyi katolikus beruházásokra a magyar kormány idén és a következő két évben – szerepel a Magyar Közlönyben megjelent, a Hvg.hu portál által ismertetett kormányhatározatban. A hétfő este közzétett közlönyben szereplő határozat egyes határon túli egyházi (...) olvasd tovább
A legnagyobb zenés showműsorok látványvilágát idéző, különleges felvonulással lesz gazdagabb augusztus 20-i nemzeti ünnepünk. Szent István napján az Oktogon és a Hősök tere között monumentális, guruló díszletekkel, installációkkal és szobrokkal, valamint sztárfellépők részvételével megelevenedik Magyarország alapításának története. Augusztus 20-án, (...) olvasd tovább
Magyar idő szerint csütörtök éjjel Rasovszky Kristófnak köszönhetően egy ezüstéremmel gyarapodott a magyar küldöttség gyűjteménye. A 24 éves sportoló a férfi 10 km-es nyílt vízi úszás döntője után állhatott fel a dobogó második fokára. A nyílt víznél maradva, de sportágat váltva a kajak-kenusok is remekeltek az olimpia tizenharmadik versenynapján. Tótka révén egy aranyat, (...) olvasd tovább
Hétfőn megalapozták, kedden megkoronázhatják az olimpiai szereplésüket a magyar birkózóik és kajak-kenusok. Kedden magyar idő szerint reggel 8rűig nágy magyar érem született: A magyar vitorlás megnyerte az éremfutamot, de a listavezető brit Scott fel tudta tornázni magát a negyedik helyig - ha ötödik lett volna, Bereczé az (...) olvasd tovább
A 2008-as olimpia óta vesztett először a verhetetlennek hitt amerikai női pólóválogatott. A magyar válogatott végig lőtávolon belül tartotta az amerikaiakat, végül 10-9-re nyert egy parádés, 4-1-es utolsó negyedet produkálva. Magyarország az oroszok elleni döntetlennel, az USA Japán és Kína elleni győzelemmel kezdett. Az amerikai válogatott kimagaslik a (...) olvasd tovább
Szilárd és megbízható pénzügyek Használja ki ezt a nagyszeru lehetoséget és szerezzen megbízható pénzügyi kölcsönt 500 000 (...)
Hitelnyújtás mindenki számára Helló Ez az üzenet egyéneknek, szegényeknek vagy mindazoknak szól, akiknek (...)
Súlyos kölcsönkínálat az egyének között 72 órán belül Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek
Hirdetés leírása Jó napot, Mr (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek (...)
Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)
A sürgős egyének közötti kölcsön (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Hitel kínál magánszemélyek (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Hitel kínál magánszemélyek (...)
Komoly ajánlat közösségi (...)
kölcsönkínálat az egyének között (...)
Hitelek & Finance egyének (...)
Tisztelt Hölgyem / (...)
Vállalkozási, céges vagy személyi (...)
Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)
Alig várom nagyon szeretem a dalait.
I thought I would capitalize on the (...)
I thought I would capitalize on the (...)
Kapja meg hitelét 72 órán belül, (...)
Köszi az észrevételét, javítva.
Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)
Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)
HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)
Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)
Nagyon szépen el tudja mondani (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni