30 dolog, amiről jó tudni a szentté avatás előtt. Miért fontos nekünk a vasárnapi szentté avatás? Mit tett a Szentszék és II. János Pál pápa a nemzetközi, vallásközi vagy „gondolatközi” kapcsolatokért, vagy épp a rendszerváltozásért? Négy „JP II-szakember” négy különböző tudományterületről osztotta meg az általa fontosnak tartott gondolatokat – a Magyar Külügyi (...) olvasd tovább
Az utolsó vacsorára emlékező nagycsütörtöki misét Ferenc pápa egy rokkantbetegeket segítő római katolikus egészségügyi intézményben mutatta be, ahol 12 szellemi és testi fogyatékkal élő embernek mosta meg a lábát. A rehabilitációs központ betegei az intézmény kapujában várták Ferenc pápát, aki egyenként köszöntötte őket. Ferenc pápa a központ (...) olvasd tovább
Nagycsütörtök estével megkezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap a Katolikus Egyházban. Délelőtt az egyházmegye székesegyházában jönnek össze a papság és a hívek, hogy a püspökkel közösen ünnepeljenek. Ezen a szentmisén a főpásztorok megszentelik a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a bérmálás szentségének kiszolgáltatásakor használt krizmát. (...) olvasd tovább
Felfelé módosította idei növekedési kilátásait a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), amely idén 4,5 százalék helyett 4,7 százalékos bővülést vár a világkereskedelmi áruforgalomban. Ez az érték a több mint kétszerese a 2013-as adatnak, de elmarad a válság előtti átlagos 6 százalékos növekedéstől. "Ha a várható GDP-növekedés teljesül, akkor egy (...) olvasd tovább
A múlt század második felében Máramarosból a Szovjetunióhoz tartozó Kárpátaljára áttelepült magyar olyan ritka volt, mint a fehér holló. Egy felsõbányai özvegyasszony tizenéves kislányával, Zirzák Elvirával a hatvanas években telepedett le Beregszászon. A kislány néhány év múlva férjhez ment egy kárpátaljai magyar mérnökhöz. A házaspár fia Tallinban, a Szovjetunióhoz tartozó (...) olvasd tovább
Ferenc pápa a politikusokról általában beszélt, de szavain érezhető volt, hogy azokat a misén ülő olasz politikai elitnek címzi. A korrupció veszélye fenyegeti a politikai osztályt, ha "eltávolodik a néptől" – figyelmeztetett Ferenc pápa csütörtökön reggel a Szent Péter-bazilikában, ahol az olasz politikai elit, (...) olvasd tovább
Update: információk szerint nem valószínű, hogy terrortámadás történt, egyelőre gázrobbanásra gyanakszanak, azonban a vizsgálatokat folytatják. 11 személy enyhébb sérüléseket szenvedett. Robbanás miatt részben összeomlott egy épület New Yorkban, a Harlem keleti részén szerdán délután. A New York-i Tűzoltósága a (...) olvasd tovább
Egy nagybányai fiatalasszony a múlt század kilencvenes éveiben vándorolt ki Németországba. 2004-ben húsvétkor élvezhette néhány napig a szülõi ház melegét. - Sajnálom, hogy öt hónapja nem küldtem neked levelet, és nem hívtalak fel, de most kárpótollak téged két üvegcse nagyon drága párizsi kölnivel - (...) olvasd tovább
„Soha nem rendeztek még ilyen nagyszabású kiállítást Rembrandt, a világ egyik legismertebb festője, az egyik legjelentősebb 17. századi holland művész metszeteiből Romániában, mint amilyen április 12-én nyílik Kolozsváron. Amiért előbb a kincses városban, és nem Bukarestben láthatja a közönség a kivételes tárlatot, egyszerű: ami Németországnak Bajorország, az Romániának (...) olvasd tovább
A YouTube internetes fájlmegosztó és a Facebook közösségi oldal betiltásával fenyegetőzött egy csütörtök esti tévés interjújában a török miniszterelnök, akinek kormánya korrupciós botrányba keveredett, írja az MTI. A tilalmat a március 30-i önkormányzati választások után vezetné be Recep Tayyip Erdogan, aki úgy fogalmazott, hogy több (...) olvasd tovább
Hitelnyújtás mindenki számára Helló Ez az üzenet egyéneknek, szegényeknek vagy mindazoknak szól, akiknek (...)
Súlyos kölcsönkínálat az egyének között 72 órán belül Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)
A PÉNZÜGYI MEGOLDÁS 48 órán belül HellóSzükséged van az otthonod, az üzleted finanszírozásáraautóvásárlás, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek
Hirdetés leírása Jó napot, Mr (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek (...)
Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)
A sürgős egyének közötti kölcsön (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Hitel kínál magánszemélyek (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Hitel kínál magánszemélyek (...)
Komoly ajánlat közösségi (...)
kölcsönkínálat az egyének között (...)
Hitelek & Finance egyének (...)
Tisztelt Hölgyem / (...)
Vállalkozási, céges vagy személyi (...)
Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)
Alig várom nagyon szeretem a dalait.
I thought I would capitalize on the (...)
I thought I would capitalize on the (...)
Kapja meg hitelét 72 órán belül, (...)
Köszi az észrevételét, javítva.
Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)
Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)
HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)
Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)
Nagyon szépen el tudja mondani (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni